Rangadót játszik a Sepsi OSK, az éllovast fogadja

Sánta Imre 2020. június 27., 14:40

A listavezető FC Viitorul együttesét fogadja a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK a labdarúgó 1. Liga alsóházi rájátszásának 6. fordulójában. A szombaton este 8 órakor kezdődő mérkőzésen a táblázat első két helyezettje találkozik egymással.

Jó formában van a Sepsi OSK, legutóbbi két meccsén nyolc gólt szerzett Fotó: Pinti Attila

A piros-fehéreknek ebben a szezonban még nem sikerült legyőzniük Gheorghe Hagi csapatát, tavaly augusztusban hazai pályán egy 2–2-es döntetlent értek el, a novemberi visszavágón pedig a konstancai együttes igencsak elrontotta Leo Grozavu bemutatkozását, 4–1 arányú vereséget mértek az OSK-ra, de ehhez kellett Sebastian Colțescu játékvezető hathatós segítsége is.

Most viszont a szurkolók joggal reménykedhetnek a sikerben, hiszen a legutóbbi meccsükön is kirobbanó formában játszó szentgyörgyiek bebizonyították, hogy kiemelkedő teljesítményre is képesek.

A szombat esti rangadót megelőzően Leo Grozavu, a Sepsi OSK vezetőedzője azonban óvatosságra intett, fontosnak tartja, hogy két lábbal a földön maradjanak, és a legnagyobb odafigyeléssel készüljenek a hátralevő mérkőzésekre. A szakember szerint a sűrű program próbára teszi a csapatot, de mind a bajnokságban, mind a Román Kupában igyekeznek helytállni.

{A}

„Nincs időnk élvezni a sikereket, mert amilyen gyorsasággal következnek egymás után a mérkőzések, nagyon figyelmeseknek kell lennünk. Nem dőlhetünk hátra, a veszély még nem múlt el, mert láthatjuk, ha elveszítesz két mérkőzést, a riválisok pedig győznek, rögtön aknamezőre lépsz. Nehéz meccsre számítok, mert tudom, mit jelent a Viitorul. Esetükben már nemcsak egy fiatal csapatról beszélünk, hanem olyanról, amely sikeresen ötvözi a tapasztalatot a fiatalsággal, az edzőjüket pedig nem kell bemutatni, Hagi számomra is példakép.

Nehéz lesz tehát ellenük, főleg annak kontextusában, hogy háromnaponta pályára kell lépnünk, és felgyűlt a fáradtság is.

A keretünk sem túl népes, ezért nagyon át kell gondolnunk azt a stratégiát, amely nyerő tud lenni. Két meccsünk is jól sikerült, ezeken nyolc gólt lőttünk, de tudatában kell lennünk annak, hogy még nagyon sok van hátra. Két versenysorozatban is érdekeltek vagyunk, ami sok energiánkat felemészti. De most örülök annak, hogy a csapat jó formában van, és bízom abban, hogy ezen a vonalon folytatjuk” – nyilatkozta Leo Grozavu, a Sepsi OSK vezetőedzője.

A Jászvásár elleni kupameccset eltiltás miatt kihagyó Răzvan Tincu is úgy vélekedett, figyelembe véve az ellenfél játékát és eredményeit, nem lesz könnyű dolguk a Viitorul ellen. A piros-fehérek középhátvédje szerint legutóbbi két mérkőzésükön viszont ők is javuló formát mutattak, a győzelmek mellett sok gólt szereztek, és ez a szombati meccsre nézve is önbizalmat ad a csapatnak.

{K1}

A szombaton este 8 órakor kezdődő Sepsi OSK–FC Viitorul összecsapást az Andrei Antonie, Vlad Bârleanu, Adrian Vornicu bírói hármas vezeti, és a Digi Sport 1, a Telekom Sport 1 és a Look Sport televíziós csatornák élőben közvetítik.

A következő idényt sem bízzák a véletlenre

Habár a bajnokság még javában zajlik, a Sepsi OSK vezetősége már a jövőre is gondol, és máris elindították a játékoskeretet megerősítésének folyamatát. Sajtóértesülések szerint a piros-fehérek már megszerezték Bogdan Mitrea játékjogát, akivel két évre szóló szerződést kötöttek. A 32 éves középhátvéd legutóbb a szlovák Spartak Trnava sorait erősítette, de megfordult a ciprusi AEL Limassol és Doxa Katokopias, valamint az olasz Ascoli csapatánál, a hazai bajnokságban pedig korábban a Jászvásári Poli, az FC Viitorul és az FCSB játékosa is volt.

Ugyanakkor kapusposzton is erősítés érkezik, szintén két évre kötelezte el magát az OSK-hoz Alexandru Greab. A 28 éves, 198 centiméter magas hálóőr eddigi pályafutása során a Besztercei Gloria, a Medgyesi Gaz Metan és a Concordia Chiajna mezét ölthette magára. A háromszéki klub a héten azt is bejelentette, hogy már nem tart igényt Hrvoje Barisic játékára, ezért a horvát védő távozott Sepsiszentgyörgyről.

{Z1}

{S1}