Nem sikerült a visszaállamosítás: az örökösöké marad az árkosi Szentkereszty-kastély

Bíró Blanka 2020. június 26., 22:40

Végleges és visszavonhatatlan ítéletben mondta ki a Legfelső Ítélő- és Semmítőszék, hogy nem vizsgálják felül a visszaszolgáltatást, az árkosi Szentkereszty-kastély az örökösök vagyis a Jankovich-Bésán család tulajdonában marad.

Fotó: Kocsis B. János

A legfelsőbb bíróság elfogadta az örökösök fellebbezését a Galaci Táblabíróság tavaly novemberi döntése ellen, amely elrendelte a jogerős visszaszolgáltatás felülvizsgálatát. A bíróság honlapján közzétett végleges ítéletben ugyanakkor több mint 30 ezer lejes perköltség visszafizetésére kötelezik a pert indító Árkosi Kulturális Központot.

{A}

A legfelsőbb bíróság helyreállította a törvényességet. Csak politikai befolyásra születhetett volna más ítélet. A Galaci Táblabíróság döntésének semmi köze nem volt a jogrendhez

– mondta el lapunknak Kincses Előd, az örökösök ügyvédje. Hozzátette: hosszadalmas, kínkeserves per volt, mivel

a román titkosszolgálat ellen kellett harcolniuk.

Az ügyvéd felidézte, a kastély visszaszolgáltatásáról 2012-ben jogerős döntést hozott a legfelső bíróság, ennek 2015-ben végrehajtó szerzett érvényt, kilakoltatva az ott működő, a művelődési minisztérium fennhatósága alatt levő kulturális központot. Az Árkosi Kulturális Központ két évvel ezelőtt két perújítási indítvánnyal élt olyan jogcímen, hogy új dokumentumok kerültek elő, és kérte a visszaszolgáltatás felülvizsgálatát.

A kastély államosítás előtti utolsó tulajdonosai Szentkereszty Béla és testvére Erzsébet voltak, a restitúció felülvizsgálatát arra hivatkozva kérték, hogy Erzsébet szerepét nem tisztázták a visszaszolgáltatás során.

Azzal érveltek, hogy a kastélyt nem a kommunisták államosították, hanem 1945-ben az Ellenséges Vagyonokat Ellenőrző és Kezelő Pénztár (CASBI) már leltárba vette. Az állam tulajdonjogát az államosítási törvény alapján jegyezték be, és nem a CASBI által, minden dokumentumot már 2002-ben vizsgáltak, szögezte le Kincses Előd.

Perek még folyamatban

A tulajdonjog végleg tisztázódott, de még további perek vannak folyamatban, amelyeket az ügyvéd reményei szerint hamarosan szintén lezárnak. Korábban a pénzügyminisztérium indított pert a Jankovich-Bésán család ellen, követelve, hogy térítsék meg a Román Kommunista Párt által a kastélyban végzett javítások ellenértékét.

Valóban végeztek javításokat, hogy a kastélyt Nicolae Ceaușescu diktátor vadászlakként használhassa, de a követelés minden jogalapot nélkülöz, hiszen a 10/2001-es törvény kimondja, hogy az ingatlanokat abban az állapotban adják vissza a tulajdonosoknak, amilyenben a visszaszolgáltatási határozat pillanatában voltak

– fejtette ki a jogász. Kincses Előd rámutatott, ezzel az állam magát védi, hiszen ellenkező esetben előfordulhatna, hogy például vissza kell állítsa a Boncidai kastélyt eredeti állapotába.

Egy másik pert a tulajdonosok indítottak az elvont haszonért, mert a jogerős visszaszolgáltatáskor az Árkosi Művelődési Központ nem volt hajlandó kiköltözni, ám lakbért sem fizetett. Másrészt a kulturális központnak még mindig vannak kastélyban javai, amit a felszólítás ellenére sem vitt el, ha ezt hamarosan nem teszi meg, végrehajtóhoz fordulnak – mutatott rá Kincses Előd.

Az egyik örökös a Dél-Afrikában élő Jankovich-Bésán Elemér már másfél hónapja beköltözött a kastélyba, mert rendbe kellett tetetni a családi kápolna megrongálódott tetőzetét.

Az egykori árkosi udvarházat Báró Szentkereszty Zsigmond és felesége, gróf Haller Anna 1870 körül bővítette kastéllyá, fiuk id. báró Szentkereszty Béla építette át a jelenlegi formájára, az ő fia ifj. Szentkereszty Béla örökölte.

Az államosítás után árvaház, iskola, termelőszövetkezet működött az ingatlanban, majd a Román Kommunista Párt alakította át a diktátornak vadászkastéllyá.

A rendszerváltás után a művelődési minisztérium központja rendezkedett be.