Díjazták a háromszéki civileket

Bíró Blanka 2020. június 25., 19:28

Idén is díjazta a civil szervezetek és az önkénteseket a Civilek Háromszékért Szövetség (CIVEK).

Fotó: Toró Attila

Az Év Civil Szervezete-díjat a Diakónia Keresztyén Alapítvány nyerte el, amely a fogyatékkal élőket segítő programjával érdemelte ki a címet. A projekt révén a fogyatékkal élőket felkészítik, majd segítik, hogy munkát találjanak. Tavaly a programban résztvevő 42 fogyatékkal élő közül huszonketten helyezkedtek el a munkaerőpiacon.

{A}

A CIVEK különdíjban részesítette a kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Egyesületet, mert az a Kőrösi Csoma Sándor Napok programsorozaton keresztül tesz a nagy nyelvtudós emlékének közösségi tudatban tartásáért. Idén három Év Önkéntese-díjat adott át a szervezet, olyan személyeknek, akik a megye három kistérségében példaértékű önkéntes tevékenységet folytatnak.

A sepsiszentgyörgyi Toró Attilát az erdők védelmében kifejtett önkéntes tevékenységéért, a kézdivásárhelyi Kis Emesét az ifjúsági programok, nevelés és hagyományőrzés terén kifejtett önkéntes munkájáért, a baróti Pájer György Szabolcsot pedig a rászorulók, nehéz helyzetben levők segítésért díjazták. A díjakat helyi cégek támogatták. A Civilek Háromszékért Szövetség 2006-ban alakult a háromszéki civil szervezetek képviseletére, jelenleg 33 tagja van.