Hányatott sorsú égi óriásra vigyáznak

Simon Virág 2020. június 25., 22:05

Rétisasfiókát ápolnak a Milvus Csoport szakemberei Marosvásárhelyen. Nem tudni, hogy vihar sodorta ki, vagy kilopták a fészekből, de Arad megyében, egy mező szélén találtak rá, és onnan juttatták el a madarászokhoz.

Védett helyen gondozzák a fiókát Fotó: Haáz Vince

Csipesszel etették a fióka létére is nagy ragadozó madarat a Milvus szakértői, amikor három héttel ezelőtt hozzájuk került. Mint Daróczi J. Szilárd, a Milvus szakértője elmondta, az Arad megyei Kisjenő határában talált rá egy erdész, legalábbis ez a hivatalos álláspont. Hogy pontosan hogyan került a kitollasodott korú fióka a mező szélére és az erdészhez, nem tudni. Tény, hogy még nem tudott repülni, így magától nem hagyhatta el a fészket. A madarászok úgy vélik, vagy egy erős vihar sodorta ki a fészekből, vagy kilopták. Sajnos ez utóbbi nem ritka,

a ragadozómadarakat állatkerteknek vagy magángyűjtőknek próbálják eladni.

Arad megyében, Kisjenő környékén három rétisasfészket ismernek a Milvus szakemberei, de jó pár fészek van a Duna-Deltában és környékén is. Romániában – tudomásuk szerint – ötven pár rétisas él.

Daróczi J. Szilárd lelkesen mesél a ragadozómadarakról Fotó: Haáz Vince

Daróczi Szilárd húsz éve figyeli meg e ragadozómadarakat, ismeri szokásaikat. A most hozzájuk került fiókának az egyik szárnya meg volt sérülve, ínszalaghúzódása volt, de az elmúlt időszakban ez gyorsan gyógyult. Hamarosan egy nagyobb reptetőbe kerül, hogy meg tudják figyelni a szárnymozgását. Ha minden rendben lesz és szépen fejlődik, egy hónap után visszaviszik Arad megyébe, ahol visszavadítják és szabadon engedik.

Noha még csak pár hónapos, máris termetes madár Fotó: Haáz Vince

A réti sasok jellemzően vizes területek mellett fészkelnek, halakkal, kisebb vízi madarakkal táplálkoznak, és

nagyon látványos, amikor a levegőben vannak, hiszen óriási szárnyaik vannak, szárnytávolságuk meghaladja a két métert.

Az elmúlt években nőtt a rétisaspárok száma Romániában és Európa-szerte egyaránt.

Nem egyszerű etetni a rétisasfiókát Fotó: Haáz Vince

{A}