Nem számított nehéznek az idei matematika és történelem érettségi

Iszlai Katalin 2020. június 24., 18:18

Csalási kísérlet miatt három diákot zártak ki Maros megyében a szaknak megfelelő kötelező tantárgyból szerdán tartott érettségi írásbeli vizsgáról, Hargita megyében nem voltak hasonló problémák. Az illetékesek szerint sem a történelem-, sem a matematikavizsga nem volt nehezebb a szokásosnál.

Megkönnyebbülten távozó érettségizők. Nem okoztak meglepetést a kapott feladatok Fotó: Veres Nándor

Problémamentesen ért véget a szaknak megfelelő kötelező tantárgyból szerdán tartott érettségi írásbeli vizsga Hargita megyében, Maros megyében viszont három diákot kizártak. A korábbi években megszokott gyakorlat szerint

a reál és pedagógia szakosok matematikából, az egyéb humán szakon végzettek pedig történelemből vizsgáztak, és egyik tantárgyból sem voltak a szokásosnál nehezebbek a tételsorok.

{A}

Hargita megyében 2154-en iratkoztak be a szaknak megfelelő kötelező tantárgyakból megszervezett vizsgára, és 2083-an jelentek meg, tehát 71-en hiányoztak. Maros megyében a 3785 jelentkezőből 136-an nem jelentek meg, azaz 3649-en adtak számot tudásukról az írásbelik harmadik napján.

Maros megyében három diákot zártak ki a vizsgáról csalási kísérlet miatt, ők nem vehetnek részt a következő két érettségi fordulón, legközelebb csak jövő ősszel próbálkozhatnak.

Hargita megyében nem voltak hasonló problémák – tudtuk meg a két megye tanfelügyelőségeinek illetékeseitől, Hodgyai Lászlótól és Irimie-Matei Cameliatól.

Középnehézségű történelem

Történelemből ezúttal is a megszokott szerkezetű tételsort kellett megoldaniuk a vizsgázóknak: három, egyenként 30 pontot érő tételt kaptak, az első kettő történelmi forrásokkal kapcsolatos gyakorlatokat tartalmazott, a harmadik pedig egy összefoglaló esszé volt – értékelt érdeklődésünkre Sipos István, a Hargita Megyei Tanfelügyelőség történelem szakos tanfelügyelője.

Mint mondta, az első tétel újkorhoz kötődő történelmi szövegeket tartalmazott, az ezzel kapcsolatos hét kérdésből az első ötre a szövegben meg lehetett találni a választ, és csak kettő igényelt tárgyi tudást. Ugyanez mondható el a második tételről is, az ottani szöveg Hunyadi János és Vlad Țepeș személyével volt kapcsolatos.

Megfelelő szövegértéssel tehát az első két tétel első kérdéseinek megoldása már biztosítja az átmenő jegyet.

A harmadik tételben kétoldalas esszét kellett írniuk a vizsgázóknak megadott szempontok alapján Románia alkotmányos fejlődéséről a 20. században. A tanfelügyelő szerint összességében egy középnehézségű vagy még annál is könnyebb tételsornak tekinthető az idei, mivel csak a harmadik tétel igényelt átfogóbb és pontosabb tudást, de ugyanakkor hálás feladatnak is tekinthető, hiszen nem konkrét történelmi eseményeket kellett feldolgozni.

Egy közepes tanuló is meg kell tudja szerezni a 6-os, 7-es jegyet. A tízeshez komolyabb tudásra volt szükség, de az sem elérhetetlen, az átmenőt viszont mindenkinek meg kellene szerezni

– magyarázta Sipos István.

A matek sem okozott meglepetést

A matematika tételek sem okoztak meglepetést, a korábbi évekhez hasonló felépítésű és nehézségű feladatok jelentek meg ezúttal is – állítja Bíró Zoltán, a gyergyószentmiklósi Salamon Ernő Gimnázium matematika szakos tanára. Mint ismert, matematikából négy eltérő tételsort kapnak a matematika-informatika, a természettudományok, a pedagógia szakon, valamint a szakközépiskolai osztályban végzett érettségizők. A gyergyószentmiklósi pedagógus több tételsor átnézése és a diákokkal való átbeszélés után úgy látta, kiszámítható feladatsorokat kaptak a diákok, erre számítottak.

A tétel összeállítói betartották azt az ígéretet is, hogy a járványhelyzet miatt a feladatsorban nem szerepeltek kérdések a második félévből.

„Kirívóan nehéz feladatok nem voltak, aki készült az érettségire, végigoldotta a gyakorlóteszteket, minden kérdéssel találkozott már. A 18 kérdésből volt annyi egyszerű, jól begyakorolt feladat, amiből az átmenő osztályzat mindenkinek ki kellene jöjjön” – emelte ki Bíró Zoltán.

Csütörtökön a szaknak megfelelő választott tantárgyból szervezett, utolsó vizsgával folytatódik az érettségi. Az eredményeket június 30-án 12 óráig függesztik ki, és aznap 16-20 óra között, illetve július elsején 8 és 12 óra között fogadják az óvásokat. Ezek kivizsgálása után, július 5-én hozzák nyilvánosságra az idei érettségi végleges eredményeit.