Az RMDSZ is szeptember 27-én tartaná a helyhatósági választásokat

Székelyhon 2020. június 22., 12:37

Törvénykezdeményezést iktatott hétfőn a parlamentben az RMDSZ, melynek értelmében szeptember 27-én szervezhetnék meg a helyhatósági választásokat Romániában – jelentette be a szövetség szenátusi frakcióvezetője, Cseke Attila. Korábban az Állandó Választási Hatóság (AEP) is kidolgozott egy törvénytervezetet, amel

Képünk illusztráció Fotó: Pál Árpád

„A jelenlegi helyzetre való tekintettel úgy gondoljuk, széles körű politikai konszenzusra van szükség a választások dátumát illetően.

Minden olyan politikai szervezet támogatására számítunk, amely az RMDSZ által javasolt dátum mellett foglalt állást az elmúlt időszakban

– idézi a szenátort a szövetség hétfői közleménye, amelyet az Agerpres szemléz.

Ebben rámutatnak, hogy a járványhelyzet miatt a helyhatósági választások elhalasztására volt szükség, így a parlament az önkormányzati mandátumok meghosszabbítása mellett döntött.

„A mandátumok meghosszabbítása kapcsán is a törvényhozó testület javaslata bizonyult helyesnek a kormány kezdeményezésével szemben, illetve a választások dátumáról is a parlamentnek kell döntenie, ezért iktattuk ma (hétfőn, szerk. megj.) a két frakcióvezető aláírásával ellátott RMDSZ-es törvénykezdeményezést” – fogalmazott Cseke Attila.

A tervezet a két ház szavazatát és az államelnöki kihirdetést követően léphet érvénybe.

Mivel a kormánynak a tervezet életbe léptetésétől számítva 5 nap áll majd rendelkezésére ahhoz, hogy a szükséges ütemtervet, költségvetést és szervezési szabályokat kidolgozza és elfogadja, az RMDSZ azt kérte, hogy a tervezetről sürgősségi eljárásban tárgyaljon a parlament, így legkésőbb július 15-ig érvénybe léphet.

A képviselőház június 15-én fogadta el döntő házként a helyi választott tisztségviselők mandátumának meghosszabbításáról szóló tervezetet. Ennek értelmében 2020. november 1-jéig hosszabbítják meg a polgármesterek, megyei tanácselnökök, valamint a helyi és megyei tanácsok tagjainak mandátumát.

A törvény azt is előírja, hogy a 2020-as helyhatósági választások időpontjáról a parlament dönt sarkalatos törvénnyel, legalább 60 nappal a szavazás napja előtt.

{K1}

Mint arról beszámoltunk, az Állandó Választási Hatóság (AEP) korábban már kidolgozott egy törvénytervezetet, amelynek értelmében szeptember 27-én, vasárnap tartanák a helyhatósági választásokat. A javaslat szerint az eddigi gyakorlattól eltérően

a szavazókörzeteket könnyűszerkezetű építményekbe, konténerekbe, sátrakba is be lehet rendezni,

egy másik módosító indítvány szerint pedig audio-video rendszerrel folyamatosan rögzítenék a választási bizottságok munkáját.