Amikor a pénztárcánkon érződik a kedvezőtlen időjárás

Antal Erika 2020. június 22., 09:55

Drága az idénygyümölcsök, ráadásul a kínálat is szegényes a piacokon. A termesztők és a szakemberek egybehangzó véleménye szerint az időjárás nagyban befolyásolta a termés minőségét és mennyiségét.

Görög cseresznye a marosvásárhelyi piacon. 16 lej kilója Fotó: Haáz Vince

A marosvásárhelyi piacokon idén kilogrammonként 17–18 lejes áron jelent meg az eper, ám a fogyasztók hiába várták, hogy a vételár a tavalyi mértékre csökkenjen: legolcsóbban 12 lejért lehetett hozzájutni, ráadásul ez is csak rövid ideig tartott – hamar eltűnt az asztalokról az idénygyümölcs.

Most a cseresznyének van szezonja, de a piacon 16 és 18 lej között ingadozik a kilogrammonkénti ára, és az is importgyümölcs, Görögországból hozzák. Az egyik árusnál a 16 lejes cseresznye mellett találtunk 8 lejért is, amiről az eladó azt mondta, olcsó romániai cseresznye, de nem javasolja megvételre.

Azért hoztam, hogy ne mondják, csak külföldit árulok, legyen hazai termék is az asztalomon. Csak az a baj, hogy ez szinte ehetetlen, nem érdemes pénzt adni érte

– magyarázta érdeklődésünkre, hozzátéve, ő is ellentmondásosnak érzi, hogy a saját maga kínálta termékről kell lebeszélnie a vevőket.

Az esőben is szüretelni kell

Az egyéni helyi termelők és termesztők Facebook-csoportjában is hirdették a hétvégén a cseresznyét, aminek kilójáért 10 lejt kértek. Érdeklődésünkre elmondták,

mivel folyamatosan esik az eső, a termés tönkremegy, ha nem szedik le.

A zárt csoportban hirdetve hamar sikerül vevőket találni rá, így a termesztő is jól jár, és a fogyasztó is elégedett, hiszen a környéken termett, friss, ropogós, ízletes cseresznyét megfizethető áron vásárolhatja meg.

Korábban kellett volna az eső az epernek Fotó: Barabás Ákos

„Ez még mindig nem olyan árban van, hogy többet legyen érdemes venni belőle, eltevésre is” – magyarázta egy vásárló, aki elmondta, minden évben szokott befőzni, de az idén epret se és cseresznyét se tesz el.

A gyenge termés, a magas árak összefüggenek a pandémiával is, hiszen nem lehetett külföldről gyümölcsöt behozni, de növényvédő szereket sem – válaszolta a Székelyhonnak Sármási-Bocskai János kertészmérnök, aki szerint a kedvezőtlen helyzethez hozzájárult a rossz időjárás is, a fagy, a jégeső, az alacsony hőmérséklet.

Amikor az epernek kellett volna az eső, akkor nem esett, aztán meg túl sok volt a csapadék.

A cseresznyével és meggyel is hasonló a helyzet. „A kártevők ellen nem tudtak időben védekezni, ráadásul éppen virágzáskor hullott többször is jégeső.

Kéne érjen a meggy, de egy szem sincs a fán a kertemben, a virágokat leverte a jég”

– tette hozzá a kertészmérnök, aki szerint nem érdemes várni, hogy olcsóbb lesz a gyümölcs, mert nem termett olyan mennyiségben, hogy kevesebbért is tudják adni.

Jó szőlőtermés ígérkezik

Némi remény mégis maradt, ami az idei gyümölcstermést illeti. Náznán Jenő agrármérnök-gazdálkodó szerint a szőlő pillanatnyilag jónak ígérkezik. „Egyetlen akadály a május közepétől folyamatosan hulló eső, ami az éppen aktuális permetezésnél nagy hátrányt jelent” – magyarázta a szakember, hozzátéve, hogy nemcsak az átázott talaj jelent akadályt a gépeknek, amelyekkel a szőlősben kellene dolgozniuk, de a permetlét is lemossa az eső. Ráadásul ez a nagyon nedves és meleg levegő melegágya a gombáknak, amelyek a szőlőt is tönkretehetik.

{A}

Ahogy a marosvásárhelyi agrármérnök lapunk érdeklődésére kifejtette, idén egész Közép-Európára jellemző a kedvezőtlen időjárás és a gyümölcskrízis. Egyes fajtáknál az enyhe talajmenti fagy okozott veszteséget, míg másoknál a virágzáskor tapasztalt alacsony hőmérséklet.

Cseresznyéből és meggyből 40 százalékos terméssel kell számolnunk, ahogy a környező országokban is. Az őszibarack valamivel jobbnak ígérkezik, míg a szilvánál közepes termésre számíthatunk

– magyarázta. Arra a kérdésünkre, hogy vajon Görögországban több termett-e, hogy onnan importálják, azt válaszolta Náznán Jenő, hogy nem valószínű, inkább az üzleti érdekek úgy kívánják, hogy itt forgalmazzák, mivel itt drágábban is el lehet adni.