A szociális ellátásban dolgozók, a háziorvosi, fogorvosi rendelők személyzetei is megkapják a veszélyességi pótlékot

Antal Erika 2020. június 21., 16:53

Kihirdette az államelnök, szerda este pedig megjelent a Hivatalos Közlönyben az a törvény, amelynek értelmében veszélyességi pótlék jár azoknak a szociális ellátásban dolgozó alkalmazottaknak, a háziorvosi és fogorvosi rendelők személyzetének, akik koronavírusos, vagy fertőzésgyanús személlyel léptek kapcsolatba.

Az egészségügyben dolgozókat, a szociális szolgáltatások területén tevékenykedőket jutalmaznák Fotó: Haáz Vince

A törvény kezdeményezője a Maros megyei parlamenti képviselő, Csép Éva Andrea érdeklődésünkre elmondta, az állami és a magánszféra dolgozói egyaránt jogosultak erre az összegre, amennyiben hivatalos iratokkal bizonyítják, hogy fertőzött, vagy fertőzésgyanús személlyel kerültek kapcsolatba a szükségállapot ideje alatt.

Tudjuk, hogy milyen nehéz volt azoknak például, akik öregotthonokban dolgoznak, és két-két hétre be kellett költözzenek, hogy megelőzzék a fertőzést, a vírus bevitelét az otthonba. Őket, de a háziorvosokat, fogorvosokat, gyógyszerészeket, a munkatársaikat, a szociális tevékenységet folytató szakembereket is így szeretnénk jutalmazni, a munkájukat elismerni

– fogalmazott a képviselő.

A törvény három nappal a Hivatalos Közlönyben való megjelenését követően lép érvénybe. A jogszabály alkalmazási módszertanának a kidolgozása van még hátra, ami hozzávetőlegesen egy-két hét – tájékoztatta a Székelyhont Csép Éva Andrea, hozzátéve, hogy

az érintettek által igényelt pótlékokat uniós finanszírozásból fogja kifizetni az állam.

Bár a pénz jól jön, hiszen rengeteg pluszkiadásaik voltak a háziorvosoknak, fogorvosoknak is, a hírnek nem örül Soós Szabó Klára, a Hargita Megyei Háziorvosok Szövetségének elnöke, aki „aljas kampányfogásnak” tartja az új törvényt. Úgy véli, a háziorvosok folyamatosan ki vannak téve a különböző fertőzéseknek, az AIDS-nek, a B-típusú hepatitisznek, de eddig ezt a törvényhozók nem vették számításba. Ráadásul úgy ad az állam pénzt, „egy nevetségesen kevés összeget”, hogy közben nem tett eleget a feladatának: a járvány ideje alatt a fertőtlenítőszerek, maszkok, kesztyűk biztosításának.

Több mint ötezer lejre vettünk fertőtlenítőszereket, ez a pénz még közelről sem lesz elég annak törlesztésére. Ráadásul mi nem is kértük

– mondta a Székelyhonnak a csíkszeredai háziorvos.

Vele szemben örül a pénznek a szentgericei háziorvos, Váczy Margit Ida, bár eléggé pesszimista azzal kapcsolatban, hogy hozzájutnak-e az érintettek. Ahogy érdeklődésünkre elmondta, kapcsolatba került ő is olyan betegekkel, akik fertőzöttek voltak, vagy akikről utóbb derült ki, hogy megfertőződtek a koronavírussal, de „szerencsére nem történt semmi gond, a biztonsági előírásokat betartottuk” – magyarázta érdeklődésünkre a háziorvos.

{A}

Csép Éva Andrea a Székelyhonnak úgy fogalmazott, hogy azok az orvosok, asszisztensek, fogorvosok, egészségügyi laboratóriumok munkatársai, akik fertőzött betegeket láttak el vagy a tőlük begyűjtött labormintákat elemezték, azok az otthoni betegápolók, a polgármesteri hivatalok szociális osztályainak a munkatársai, akik hátrányos helyzetű közösségekkel tartották a kapcsolatot nap mint nap, vagy az idősotthonok munkatársai, akik szintén ki voltak téve a fertőzés veszélyének megérdemlik, hogy legalább egy ennyi jutalomban részesüljenek. A parlamenti képviselő tisztában van azzal, hogy milyen sokat költöttek saját jövedelmükből fertőtlenítőszerekre, maszkokra, ráadásul kockáztatták nem csak a saját, de családjaik egészségét is. „Fontosnak tartom, hogy érezzék, hogy odafigyelünk és jutalmazzuk őket” – hangsúlyozta a politikus.