Kevesebb mint két hónap múlva már láthatjuk a Mini Erdély Park épületmakettjeit

Fülöp-Székely Botond 2020. június 09., 20:16

Részletekben nyitná meg a Szejkefürdőn épülő Mini Erdély Parkot júliusban a Székelyföldi Legendárium csapata, amelynek munkáját jócskán hátráltatta a járványügyi helyzet. Elsősorban a belföldi turisták fogadására készülnek.

Fotó: Erdély Bálint Előd

Noha nem így tervezték, a járványügyi helyzet miatt mostanig le kellett álljanak a szejkefürdői területrendezési munkálatokkal, így értelemszerűen a Mini Erdély Park megnyitása is tolódik – fejtette ki lapunknak Fazakas Szabolcs, a projekt ötletgazdája. Mint mondta, a munkálatok nyolcvan százalékát már sikerült elvégezni, azonban van még bőven teendő a cél eléréséig. Egyebek mellett le kell fektessék a minivasút sínjeit és meg kell öntsék a kihelyezendő épületmakettek betonalapjait.

Igazából egyetlen pozitívum azért van abban, hogy le kellett állni a kivitelezéssel, mégpedig az, hogy láttuk mennyire mozog a talaj az elvégzett munka után. Szerencsére, nincsenek problémák

– fogalmazott Fazakas. Hozzátette, az elmúlt időszakban ugyanakkor problémák adódtak a kis vonat mozdonyával, amely körbeszállítja majd a gyerekeket a megnyíló parkban, az ugyanis túl nagynak bizonyult a helyszín adottságaihoz képest. Ezt kellett kisebbre alakíttatniuk.

Fotó: Erdély Bálint Előd

Fazakas Szabolcs közölte,

idén júliusban, legkésőbb augusztus elején mindenképp szeretnék megnyitni a parkot a látogatók számára, azonban már most világos, hogy addigra nem tudják teljesen befejezni a munkálatokat.

Éppen ezért első lépésként csak egy része lesz megtekinthető az erdélyi történelmi épületeket bemutató maketteknek, a többit csak az építkezés haladtával mutatják be. Összesen egyébként száz épület kicsinyített mását tervezik kiállítani.

Fotó: Erdély Bálint Előd

Inkább a belföldi turisták látogatására számít idén Fazakas Szabolcs, hiszen a járványügyi helyzet miatt nem valószínű, hogy máshonnan is érkeznek kíváncsiskodók – magyarázta. Közölte, éppen ezért nagy hangsúlyt fektetnek a többnyelvű tájékoztatásra, illetve a román ajkú látogatók minőségi kiszolgálására. Arra is kitért, hogy a Mini Erdély Park nemrég felkerült a Via Transylvania Tours turistaútvonalai közé Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala segítségével, így a népszerűsítésnek köszönhetően remélik, hogy még több turista érkezik hozzájuk.

Fotó: Erdély Bálint Előd

A Székelyföldi Legendárium tagjai azt tervezik, hogy a makettparkkal egy időben megnyitják az Orbán Balázs emlékházat is a Szejkefürdőn. Fazakas Szabolcs rámutatott, az épület már elkészült, hamarosan a berendezéssel is végeznek.