Kezdődik a nagyüzem a magyar focibajnokságban

Horváth Bálint Ottó 2020. május 29., 15:46

A koronavírus-járvány miatti kényszerszünetet követően ezen a hétvégén az első, összességében a 26. fordulót rendezik a magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 2019–2020-as szezonjában, ráadásul a mérkőzéseket szurkolók előtt játsszák.

Kilenc pontos előnnyel várja a folytatást a címvédő Ferencváros Fotó: MTI/Illyés Tibor

A magyarországi labdarúgóélet Európában az elsők között indult újra az előző hétvégén, és hétközben is rendeztek találkozókat. A címvédő Ferencváros megnyerte két elmaradt bajnoki meccsét, így kilenc ponttal elhúzott a tabella élén, a kupában pedig lejátszották az oda-visszavágós elődöntőket, és kialakult a döntő párosítása, a Mezőkövesd és a Honvéd küzdenek meg a trófeáért.

{A}

Ezeket a mérkőzéseket mind zárt kapuk mögött rendezték, de a szerdai kormányrendelet értelmében a hétvégi bajnoki forduló összes találkozóján már lehetnek nézők a stadionokban (mindegyik rendező klub közölte, hogy fogad szurkolókat), természetesen korlátozott számban, és betartva az óvintézkedéseket.

{K1}

Az OTP Bank Ligában a 26. forduló következik – még nyolc van hátra –, amely pénteken kisebb kiesési rangadóval kezdődik, a sereghajtó és reménytelen helyzetben lévő Kaposvár a másik kieső helyen álló csapatot, a Zalaegerszeget fogadja.

A szombati játéknapon három mérkőzést rendeznek,

a bennmaradás szempontjából igencsak fontos párharc lesz a Kisvárda és az Újpest összecsapása, a két együttest mindössze két pont választja el egymástól.

A dobogón álló csapatok idegenben játszanak, a Mezőkövesd Diósgyőrben, a Fehérvár Pakson vendégeskedik.

Vasárnapra két mérkőzés marad, előbb a középmezőnyben található Honvéd és a kieséssel fenyegetett Debrecen lépnek pályára, majd

a forduló utolsó találkozója, egyben rangadó is lesz a negyedik helyezett Puskás Akadémia és az éllovas Ferencváros között.

Mindegyik mérkőzést az M4 Sport csatorna élőben közvetíti.

Labdarúgó OTP Bank Liga, 26. forduló:

Péntek
21.00 Kaposvári Rákóczi FC–Zalaegerszegi TE
Szombat
17.55 Kisvárda Master Good–Újpest FC
20.00 Diósgyőri VTK–Mezőkövesd Zsóry FC
22.05 Paksi FC–Mol Fehérvár FC
Vasárnap
19.55 Budapest Honvéd–Debreceni VSC
22.05 Puskás Akadémia FC–Ferencvárosi TC

A bajnokság állása:
1. Ferencvárosi TC 59
2. Mol Fehérvár FC 50
3. Mezőkövesd Zsóry FC 45
4. Puskás Akadémia FC 39
5. Diósgyőri VTK 37
6. Budapest Honvéd 34
7. Kisvárda 31
8. Debreceni VSC 30
9. Újpest FC 29
10. Paksi FC 28
11. Zalaegerszegi TE FC 28
12. Kaposvári Rákóczi FC 10