Ötvenhez közel is az élvonalban játszhat a cseh hokilegenda

MTI 2020. május 26., 18:26

A kétszeres Stanley Kupa-győztes, olimpiai és világbajnok Jaromír Jagr 48 évesen is a cseh extraligában jégkorongozhat, ha a saját tulajdonában lévő Rytiri Kladnótól átigazol a címvédő HC Trinechez.

Jagr még mindig magas szinten termeli a pontokat Fotó: Rytiri Kladno/Facebook

A cseh jégkorong élő legendája, Jaromír Jagr 48 évesen sem hagy fel a hokival: szülővárosa, Kladno – amúgy általa tulajdonolt – klubcsapata helyett a következő idényben az élvonalbeli Trinec együttesében folytathatja játékoskarrierjét.

{A}

A változatlanul kiváló csatár lehetséges átigazolásáról a sportági szövetség honlapja, a hokej.cz adott hírt a Trinec sportigazgatójának közlésére hivatkozva.

Az első osztálytól márciusban búcsúzó HC Kladno gárdájában a 2019/20-as idényben Jagr 38 meccsen lépett jégre, 15 gólja mellett 14 gólpasszal jeleskedett.

Pályafutása elején, alig 17 évesen már bekerült a felnőtt válogatottba, amellyel később olimpiát (1998) és kétszer világbajnokságot (2005, 2010) nyert, a sportági csúcsot jelentő klubsorozatban, az NHL-ben pedig két ízben is Stanley Kupa-győzelmet ünnepelhetett.

Az észak-amerikai profi liga bajnoki címét a Pittsburgh Penguinsszel harcolta ki 1991-ben és 1992-ben, összesen pedig kilenc NHL-csapatban fordult meg tengerentúli karrierje során, számos rekordot felállítva és trófeát kiérdemelve.

Teljes mérlegét tekintve 1990 és 2018 között 1733 alapszakasz-mérkőzést játszott az NHL-ben, melyeken 1921 pontot gyűjtött úgy, hogy 766 gólt ütött és 1155 gólpasszt adott.

Csíkszeredában is megcsodálhatták

Érdekesség, hogy Jaromír Jágr pályafutásának egyik első nagy nemzetközi tornája az 1987. november 22–27. között Csíkszeredában megrendezett, a volt szocialista országok ifjúsági hokicsapatai számára kiírt Barátság verseny volt. Harminchárom évvel ezelőtt a csíkszeredai tornát a Szovjetunió nyerte, második helyen Jágr együttese, Csehszlovákia végzett, harmadik pedig Románia lett. Részt vett még Lengyelország, a Német Demokratikus Köztársaság, a Koreai NDK, Bulgária és Románia B csapata.

A torna gólkirálya egy másik későbbi NHL-sztár, a Szovjetunió csapatát erősítő Pavel Bure lett. A Stelian Rusu edző által felkészített bronzérmes romániai csapatban András Zsolt, Balla Attila, Boda Zsolt és Kelemen László képviselték a csíkszeredai jégkorongot.

Jaromír Jágr a 90-es évektől, amikortól berobbant a profi ligába – az 1968-as prágai tavasz emlékére – 68-as mezszámmal játszik.