Újabb csíkszeredai cégnél történt tömeges megfertőződés a napokban

Iszlai Katalin 2020. május 25., 11:13

Újabb csíkszeredai cégnél alakult ki csoportos megfertőződés, ezúttal egy malomipari vállalat tíz alkalmazottjánál igazolták a koronavírus jelenlétét. Ebben az esetben is a saját költségre elvégeztetett tesztek derítettek fényt a problémára.

Igyekeznek megnyugtatni a fogyasztókat a Harmopannal, hogy betartják a higiéniai és egészségbiztonsági előírásokat, ezért nincs ok aggodalomra. Archív Fotó: Gábos Albin

Hargita megye legnagyobb pékipari vállalatának csíkszeredai székhelye a második vállalat Csíkszéken, ahol tömeges megfertőződés történt – erősítette meg a Székelyhonnak Albert László, a Harmopan Rt. ügyvezető igazgatója. Mint mondta, az esetekre a múlt héten derült fény.

Az egyik alkalmazottjuk két héttel korábban pihenőszabadságot vett ki, ám amikor egy hete vissza kellett volna térjen dolgozni, jelezte, hogy nem érzi jól magát, ezért inkább otthon maradt. Csütörtökön viszont egy másik alkalmazott, aki az előbbivel azonos részlegen dolgozik, mandulagyulladásra panaszkodott, ezért a vezetőség úgy döntött, hogy saját költségre elvégeztetik a koronavírus-teszteket mindkettőjük esetében.

{A}

Miután pozitív eredményt kaptak, közbelépett a Hargita Megyei Közegészségügyi Igazgatóság, és letesztelték azokat az alkalmazottakat, akik ugyanazon a részlegen dolgoznak, illetve olyanokat is, akik kapcsolatba kerülhettek velük. Végül

a cég tíz alkalmazottjánál igazolták a fertőzést, és több mint tíz személyt otthoni elkülönítésbe helyeztek.

Albert László a részletekkel kapcsolatban elárulta, az első érintett a szépvízi autóbuszjárattal ingázik, négyen pedig Lövétéről járnak be dolgozni a városba, közülük egy személynek negatív lett a teszteredménye. Az igazgató arra is kitért, hogy szombaton elvégeztek egy nagyszabású fertőtlenítést, és

mivel a tömeges megfertőződés csak az egyik részleget érintette, folytatni tudják a munkát.

„Azt hittem, hogy még néhány személyt, például a közvetlen kontaktokat mind letesztelik, illetve a négy együtt ingázó közül a negatív eredményt mutató esetében néhány nap múlva megismételik a tesztet, de az országos módszertan miatt erre nincs lehetőség. A protokollhoz kell tartsuk magunkat, minden belépéskor és kilépéskor elvégezzük a szűrést,

lázat mérünk, de a tünetmenteseket nem lehet kiszűrni. Ezért átvállaljuk a tesztelés költségeit minden alkalmazottunk esetében, aki el szeretné végeztetni a tesztet.

A fogyasztókat továbbá megnyugtatom, hogy szakemberek szerint a fertőzés nem terjed élelmiszereken keresztül, a higiéniai és egészségbiztonsági előírásoknak pedig eleget teszünk, nincs ok aggodalomra” – hangsúlyozta Albert László. A vállalat egyébként a Facebook közösségi oldalon is közzétett egy állásfoglalást az esetekkel kapcsolatosan.