Rajt előtt a kis- és középvállalkozásokat támogató segélyprogram

Széchely István 2020. május 22., 21:19

Akár 800 ezer euróig terjedő, szabadon felhasználható támogatást is kaphatnak a kis- és középvállalkozások, ugyanis az Európai Bizottság lehetőséget ad a tagállamoknak, hogy állami segély formájában segítsék a vállalkozásokat.

Az üzleti, hitelezési tervekbe már most érdemes belekalkulálni a pályázati lehetőséget. Képünk illusztráció Fotó: Pixabay

Az állam határozza majd meg, hogy a támogatásnak mekkora hányada lesz vissza nem térítendő, de egy 800 ezer euró értékű pályázatnak ha a felét vissza kell téríteni, a másik fele akkor is majdnem kétmillió lejes befektetést jelent – magyarázta a start előtt álló pályázati programról beszámoló Barti Tihamér. Hargita Megye Tanácsának európai uniós pályázatokért felelős alelnöke elmondta, jó, ha a vállalkozások tudomást szereznek róla, hogy az ugyancsak hasznos, állami garanciás, kamatmentes hitelfelvételt biztosító, újonnan elindított IMM Invest Románia program mellett várhatóan június közepétől elindul a fent említett program is, ami – egyfajta mentőövként – vissza nem térítendő támogatást nyújt a kis- és középvállalkozásoknak.

{A}

Jelentős támogatás

A feldolgozást is végző cégek akár 800 ezer euróra is pályázhatnak majd, az elsődleges termékeket előállító vállalkozások – például egy burgonyatermesztő agrárcég – pedig 100 ezer euróra. Amennyiben viszont az utóbbi bővítené tevékenységét és például a csomagolást is maga végezné el – ami már feldolgozásnak minősül –, akkor pályázhatna a 800 ezer eurós segély kategóriában – magyarázta a megyei tanács alelnöke.

Máskor nem adhatnak egykönnyen ilyen jellegű támogatásokat a tagországok, de a rendkívüli helyzetre való tekintettel az Európai Bizottság feloldotta ezt a korlátozást és lehetővé tette, hogy idén év végéig lebonyolítsanak ilyen gazdaságélénkítő programokat.

Ez azt jelenti, hogy az év vége előtt ki kell utalják a pályázati pénzeket a jogosultaknak, ők azonban idén nem kell elszámoljanak azzal. Az EU-s pályázatok esetében alapfeltétel a munkahelyteremtés kritériuma, ez esetben viszont – segélyről lévén szó – csak a munkahelyek megtartása a kikötés, így könnyebb teljesíteni a feltételeket. Azért fontos, hogy a vállalkozók tudjanak erről a programról, hogy felkészülhessenek a pályázásra, és üzleti, hitelezési tervüket ennek megfelelően készítsék el, illetve fölöslegesen ne vegyek fel hitelt – hangsúlyozta Barti Tihamér.

Konzultációs szakasz

Az európai alapokért felelős minisztérium (MFE) által lebonyolítandó program még konzultációs fázisban van, a megyei tanács alelnöke pedig több módosításra is javaslatot tett a szaktárcánál. Lévén, hogy Hargita megyében mikrovállalkozásból van nagyon sok,

a legfontosabb módosítási javaslat az, hogy engedélyezzék azt, hogy a mikrovállalkozások is pályázhassanak.

„Kértem ugyanakkor azt is, hogy akár a mezőgazdasági társasok, közbirtokosságok is tudjanak ilyen támogatást kérni” – sorolta a megye sajátosságaira szabott javaslatait Barti Tihamér. Annak érdekében pedig, hogy a jogosultak mielőbb pénzhez jussanak majd, a németországi példa követését ajánlotta a szaktárcának, ott ugyanis a bankokat is bevonták a programba, így kedvező elbírálás esetén a pályázó cég bankja rövid időn belül kiutalja a vállalkozásnak a megpályázott összeget, az állam pedig – amikor már rendelkezésére áll az összeg – a vállalkozás helyett a banknak folyósítja azt.