Egy lejt sem kaptak még pluszban az egészségügyi alkalmazottak

Bíró Blanka 2020. május 18., 18:02

A kormány így becsüli meg az egészségügyi alkalmazottak munkáját: eddig egyetlen lejt sem kaptak pluszba, sőt akik megfertőződtek koronavírussal, elveszítették a jövedelmük 25 százalékát – szögezte le Vasile Neagovici, a Sanitas egészségügyi szakszervezet Kovászna megyei elnöke.

Képünk illusztráció Fotó: Árvai Károly/MTI

Történik mindez olyan körülmények között, hogy az ország vezetői folyamatosan „hősöknek” nevezik az egészségügyben dolgozókat – magyarázta a szakszervezeti vezető, felidézve Nelu Tătaru egészségügyi miniszter korábbi nyilatkozatát, miszerint több mint 44 ezer egészségügyi alkalmazott részesül az áprilisi hónapnak megfelelő veszélyességi pótlékban a koronavírus-járvány miatt.

A szakszervezeti vezető hozzátette, a minisztérium május 15-én kapta meg az utolsó listákat a veszélyességi pótlékra jogosult egészségügyi dolgozókkal, abban bízik, hogy a májusra járó összeget hamarabb eljuttatják az érintetteknek. A miniszter szerint

azok kapják a bruttó 2500 lejes juttatást, akik az első vonalban küzdöttek a koronavírus ellen.

Ezt a pótlékot senki nem kérte, a politikum ajánlotta fel, ám eddig még egyetlen egészségügyi alkalmazott sem kapott kézhez plusz juttatást, sőt akik megfertőződtek koronavírussal, elveszítették a jövedelmük 25 százalékát – szögezte le Vasile Neagovici. Rámutatott, a miniszter többszöri kérésre sem volt képes arra, hogy a koronavírus-fertőzést felvegye hivatalosan a létező fertőző betegségek listájára. Ez azzal jár, hogy

a betegszabadság idejére csak a jövedelmük 75 százalékát kapják meg az érintettek, holott minden más fertőző betegség esetén 100 százalékos térítés jár.

A minisztérium honlapján április 28-án megjelent ugyan a tervezet, hogy a koronavírus-fertőzés felkerül a fertőző betegségek listájára, de ennek a közvitája június elején jár le.

Csúfot űznek azokból, akik megfertőződtek. Egy apró listamódosításra nem voltak képesek

– fejtette ki a szakszervezeti bizalmi. Arra is kitért, hogy nem a 2500 lejes juttatással kellett volna előrukkolnia a kormánynak, hiszen 2018 óta létezik egy jogszabály, amely szerint világjárvány esetén a fertőzötteket ellátó alkalmazottak 55–80 százalékos bérpótlékot kell kapjanak. Ezt viszont azért nem lehet alkalmazni, mert az egészségügyi minisztérium nem adott ki rendeletet a járványhelyzetről.

{A}

András-Nagy Róbert, a sepsiszentgyörgyi kórház igazgatója lapunknak elmondta, a kórház ezer alkalmazottja közül csak ötszáz kaphatja meg a veszélyességi pótlékot. Kizárólag az egészségügyi szakszemélyzet, és csupán azok, akik a tevékenységükből adódóan kapcsolatba kerülhettek koronavírusos betegekkel – szögezte le az igazgató. A szakszervezet és az alkalmazottak már korábban is többször hangot adtak annak, hogy a bruttó 2500 lejes veszélyességi pótlék odaítélését szabályozó 2020/43-as sürgősségi kormányrendelet nem hatékony, nem méltányos, sőt hiányos és diszkriminatív.