Érvényben maradnak a szükségállapot utáni időszakban is, esetenként szeptember végéig az egészségbiztosítási pénztár által járványmegelőzési céllal korábban elrendelt intézkedések, amelyek a távolságtartást és a szolgáltatásokhoz való könnyebb hozzáférést segítik.
Továbbra sincs szükség az egészségügyi kártya használatára az egészségügyi rendszerben, illetve a patikákban sem,
június 30-ig a kártya nélkül is hozzáférnek az egészségügyi szolgáltatásokhoz a biztosítottak.
A lazítás egészen szeptember végéig érvényben marad az egészségügyi alapellátásban, azaz a háziorvosi rendszerben, illetve a járóbeteg-rendelőkben is.
{A}
A kórházak, a paraklinikai ellátás, az otthoni beteggondozás, a fogászati rendelők, az orvostechnikai eszközök szolgáltatói, illetve a gyógyszerforgalmazók esetében június végén dönt az egészségbiztosítási pénztár arról, hogy visszavezeti-e az egészségügyi kártyák használatának a kötelezettségét.
– közölte lapunkkal Duda Tihamér. A Hargita Megyei Egészségbiztosítási Pénztár vezérigazgatója egy „fegyelmezett átmeneti időszaknak” nevezte a most következő periódust, megerősítve, hogy a lazítások meghosszabbításának a fő célja a járványügyi kockázatok csökkentése.
Az említett okok miatt érvényben marad a távkonzultációk lehetősége is az egészségügyi alapellátásban, illetve a járóbeteg-rendelők esetében egészen szeptember végéig.
A szabályozás értelmében bármilyen telekommunikációs eszközzel – online, telefonon, stb. – elvégezhetik az orvosok a távkonzultációt, amennyiben az egészségügyi panasz jellege lehetővé teszi ezt.
Az orvosok által óránként elvégzett konzultációk száma továbbra sem haladhatja meg a nyolcat.
A háziorvosok szakorvosi javaslat hiányában is kiállíthatnak betegeiknek krónikus betegségekre gyógyszerrecepteket – akár az országos egészségügyi programok részét képező ingyenes és ártámogatott gyógyszerrecepteket is –, ugyanakkor
az egészségügyi rendszerben kiállított recepteket az orvosok továbbra is elküldhetik e-mailben betegeiknek.
Szeptember végéig érvényben marad a betegszabadságok jóváhagyására vonatkozó, szükségállapot idején elrendelt intézkedések jelentős része is. Így
továbbra is jogosultak betegszabadságra és táppénzre a karanténba vagy elkülönítésre kerülő biztosítottak, függetlenül attól, hogy intézményes karanténszálláson vagy lakhelyükön különítik el őket.
A betegszabadságról szóló igazolást a háziorvos kell kiállítsa az izoláció lejárta után, de a karantén lejártát követő 30 napon belül. Az igazolást elektronikus úton is eljuttathatja páciensének, aki ugyancsak továbbíthatja ily módon munkaadójának vagy az egészségbiztosítási pénztárnak.
A betegszabadság és a táppénz jár természetesen a koronavírussal diagnosztizált betegeknek is.
Az országos egészségbiztosítási alap költségvetésében további összegeket különítenek el az említett kategóriákba tartozók betegszabadságainak az elszámolására, amit prioritásként kezelnek – tájékoztatta lapunkat az intézmény.
Az újonnan elfogadott intézkedéscsomag része az is, hogy szeptember végéig az ország területén minden koronavírus-fertőzött kezelésének – beleértve az esetleges szövődményeket is –, illetve a betegek számára biztosított gyógyszerek költségét az országos egészségbiztosítási alap költségvetéséből fedezik.