Az egészségügyi miniszter attól tart, hogy nagyobb lehet a fertőzésveszély a lazítások után

Székelyhon 2020. május 12., 09:27

Nelu Tătaru egészségügyi miniszter úgy nyilatkozott hétfő este a Digi 24 televíziócsatornának, hogy aggódik a korlátozások feloldása miatt, mert a fertőzésveszély változatlan lesz, sőt az első napokban még nagyobb is lehet, mint eddig volt – szemléz az esti nyilatkozatból az Agerpres hírügynökség.

Fotó: Haáz Vince

Tătaru azt mondta, tart attól, hogy az emberek helyváltoztatásainak sűrűsödésével kiújulnak a lokális fertőződések. Ugyanakkor igyekszik optimistán kezelni a kérdést, és reméli, hogy a lakosság megértette a távolságtartás és maszkviselés szükségességét – tette hozzá.

A miniszter leszögezte, az egyes, fertőzési gócnak minősülő területek teljes vesztegzár alá helyezése és más szigorú szabályok elengedhetetlenek voltak ahhoz, hogy kordában tartsák a járvány terjedését. Hozzátette, társadalmunk rendkívüli eseményeken ment keresztül, és sikerült a „felszínen” maradnia, de ez nem jelenti azt, hogy a veszély elmúlt.

{A}

Azt is elmondta, hogy a következő öt-hat napon az új igazolt fertőzési esetek számának csökkenését valószínűsíti, de mivel ezek a napok részben egybeesnek a lazítás első napjaival, fokozott óvatosságot ajánl.

A veszély ugyanakkora, és a lazítás utáni első napokban talán még nagyobb lesz

– figyelmeztetett az egészségügyi miniszter.