Willi Orbán nem lesz pályán a Bundesliga folytatásakor

MTI 2020. május 09., 11:45

Julian Nagelsmann, a Bundesligában szereplő RB Leipzig labdarúgócsapatának vezetőedzője elmondta, hogy Willi Orbán még jövő szombaton sem lesz játékra alkalmas állapotban.

Gulácsi Péter és Willi Orbán, az RB Leipzig két magyar válogatott játékosa Fotó: RB Leipzig/Facebook

A 32 éves szakember szurkolók kérdéseire válaszolva kitért sérülés után visszatérő játékosainak állapotára is. „Kevin Kampl jól mozgott edzésen, a Freiburg ellen valószínű már pályára léphet. Ibrahima Konaté és Willi Orbán esetében azonban ez még mindig túl korai” – olvasható Nagelsmann véleménye a lipcsei klub honlapján.

A magyar válogatott Willi Orbán október végén szenvedett térdsérülést, két héttel később pedig megműtötték.

Nagelsmann elmondta: reményei szerint a kelleténél rövidebb felkészülési időszak ellenére is képesek lesznek jól mérkőzést játszani jövő szombaton. A tabellán harmadik helyen álló lipcseiek – akiknél a magyar válogatott kapusa, Gulácsi Péter is szerepel – a Sallai Rolandot foglalkoztató Freiburgot fogadják az újrakezdés első fordulójában.

Kiemelte: érzelmileg biztosan káros hatással lesz az üres stadion a futballistákra, ezért arra kérte a szurkolókat, hogy aki a pálya közelében lakik, az nyitott ablaknál vagy az erkélyről próbáljon meg hangos segítséget nyújtani csapatának.

Az ideiglenesen engedélyezett öt cserével kapcsolatban hangsúlyozta: a nemzetközi szövetség elgondolása „fitnesz szempontjából nem rossz”, viszont tart attól, hogy taktikailag vissza lehet élni ezzel a lehetőséggel, mert így az „időhúzás szelleme kísérti az edzőket”.

{K1}

Bundesliga, 26. forduló: május 16., 17.30-tól Augsburg–Wolfsburg, Dortmund–Schalke, Düsseldorf–Paderborn, Hoffenheim–Hertha BSC, RB Leipzig–Freiburg, 20.30-tól Frankfurt–Mönchengladbach; május 17., 17.30-tól Köln–Mainz, 20 órától Union Berlin–Bayern München; május 18., 22.30-tól Werder Bremen–Leverkusen.
A Bundesliga élmezőnye: 1. Bayern 55 pont, 2. Dortmund 51, 3. RB Leipzig 50, 4. Mönchengladbach 49, 5. Leverkusen 47, 6. Schalke 37.