Elhalasztották a jégkorongozók olimpiai selejtezőjét

Dobos László 2020. május 06., 23:28

A Nemzetközi Jégkorong Szövetség (IIHF) a koronavírus-járvány miatt egy évvel elhalasztotta a férfiak augusztusra tervezett utolsó olimpiai selejtezőkörét, így a magyar válogatott rigai tornáját is.

Februárban, Nottinghamben, Magyarország hosszabbítás után 3–2-re nyert Románia ellen az olimpiai előselejtezőn Fotó: Szűcs Attila

A magyar nemzeti csapat a lett fővárosban a házigazda mellett az olaszokkal és a franciákkal mérkőzik meg, ám az eredetileg idén augusztus 27–30. közé tervezett időpont helyett 2021. augusztus 26–29-én – jelentette be szerdán honlapján az IIHF.

{A}

A 2022-es pekingi ötkarikás játékok záró kvalifikációs körében három, egyenként négy válogatottat felvonultató tornát rendeznek, amelyek győztesei léphetnek jégre Kínában. Pozsonyban Szlovákia, Fehéroroszország, Ausztria és Lengyelország, míg Norvégiában egy később kijelölendő helyszínen a hazaiak mellett Dánia, a Koreai Köztársaság és Szlovénia száll harcba a kvótáért.

A halasztásnál lényeges szempont volt, hogy a kvalifikációs kört az észak-amerikai profiliga szünetében rendezzék, miután az érintett tizenkét együttesből kilencben szerepelhetne NHL-játékos.

A férfiak pekingi ötkarikás tornáján 12 csapat vesz majd részt, a jelenlegi világranglista első 8 helyezettje jutott ki automatikusan a házigazda Kína mellett.

Az olimpiai játékok férfi tornájának csoportbeosztása, zárójelben a világranglistás helyezés:
A csoport: Kanada (1), USA (6), Németország (7), Kína (32)
B csoport: Oroszország (2), Csehország (5), Svájc (8), leggyengébb továbbjutó (?)
C csoport: Finnország (3), Svédország (4), legerősebb továbbjutó (?), második legerősebb továbbjutó (?).
Románia már nem érdekelt az olimpiai selejtezőn.