Számítanak az erdélyi csapatok részvételére az Erste Ligában

Dobos László 2020. május 02., 10:06

A DVTK Jegesmedvék jégkorongcsapata a szlovák mellett a magyar Erste Liga következő idényére is beadja a nevezését. Szőke Álmos, az Erste Liga elnöke pedig a következő szezonban is számít az erdélyi csapatok részvételére.

Várják az erdélyi csapatokat az Erste Ligába. Archív Fotó: Pinti Attila

A miskolci klub honlapján Nagy Ádám általános igazgató kiemelte, a koronavírus-járvány okozta körülmények ellenére továbbra is elhivatottak a szlovák bajnokságban (Tipsport Liga) való szereplés kapcsán, de minden lehetséges forgatókönyvre felkészülve a határidőig beadják a nevezésüket a magyar bázisú Erste Ligába is.

„Az alapvető célunk, hogy a hároméves program harmadik évében is Európa egyik legerősebb bajnokságában szerepeljünk” – utalt a szlovák ligára Nagy Ádám. Hozzátette, amennyiben a gazdasági, illetve utazási körülmények adottak lesznek, úgy – a magyar szövetséggel és az Erste Ligával egyeztetve – a szlovák központú liga következő szezonjára is beneveznek.

Szőke Álmos, az Erste Liga elnöke a sorozat honlapján kifejtette, az lenne az optimális, ha minden vissza tudna térni a normális mederbe. „Az erdélyi csapatok részvételével egy erős Erste Liga indulna el, míg három együttesünk külföldi ligában szerepelhetne, ez segíti a magyar hoki fejlődését” – utalt a miskolciakhoz hasonlóan szintén a Tipsport Ligában érdekelt MAC Újbudára, valamint az osztrák bajnokságban szereplő Hydro Fehérvár AV19-re.

Kiemelte, a következő szezonban is számítanak az erdélyi csapatok részvételére.

Várjuk őket. Fontosak nekünk, büszkék vagyunk arra, hogy az Erste Ligában szerepelnek, a csapatok színvonala és a szurkolói bázis is komoly tényező

– nyilatkozta.

A ligaelnök hangsúlyozta, hogy hétfőig lehet nevezni a magyar bázisú nemzetközi bajnokság következő idényére, amit több csapat már meg is tett. Hozzátette, hogy az Erste Liga és a magyar szövetség vezetősége folyamatosan elemzi a koronavírus-járvány miatt kialakult helyzetet, illetve egyeztet az erdélyi együttesekkel is,

és a fejlemények ismeretében dönt majd az új szezon pontos menetrendjéről.

Mindkét székelyföldi együttes, a Csíkszeredai Sportklub és a Gyergyói HK is elküldte részvételi szándéknyilatkozatát az Erste Liga vezetőségéhez.

A hokiidény március közepén zárult, akkor jelentették be, hogy befejezettnek nyilvánítják a rájátszásban felfüggesztett Ertse Liga küzdelmeit, ahol a Ferencváros és a Csíkszeredai Sportklub megosztva lett bajnok, a harmadik helyen pedig az Újpest és a Gyergyói HK csapata végzett.