Több mint húszezer fenyőcsemetét ültetnek Csíksomlyó környékén

Iszlai Katalin 2020. április 21., 08:59

Mintegy 25 ezer fenyőcsemetét ültetnek el a héten a csíksomlyói közbirtokosság területein. A munkálatokat a koronavírus-világjárvány megfékezéséért hozott intézkedések ellenére is muszáj volt elkezdeni, mert az erdőtelepítést hagyományosan ebben az időszakban kell elvégezni.

Elkezdődött a munka. Mintegy 25 ezer fenyőcsemetét ültetnek el a héten a csíksomlyói területeken Fotó: Pinti Attila

A járványhelyzet miatti korlátozások ellenére bizonyos munkálatokat muszáj elvégezni, mivel később a változó körülmények miatt nem lenne ezekre lehetőség. Ilyen egyebek mellett az erdőtelepítés is, hiszen április után az egyre melegebb időjárás már nem kedvez a facsemetéknek. Ezért is látott hozzá hétfőn a telepítési munkálatokhoz a csíksomlyói közbirtokosság,

a tervek szerint a héten mintegy 25 ezer fenyőcsemetét ültetnek el a hozzájuk tartozó területeken

– tudtuk meg Györfi Csaba közbirtokossági elnöktől. Mint mondta, hétfőn Somlyó-patakán kezdték el a munkát, ahol egy három hektáros területen hatezer csemetét ültettek el a munkával megbízott hargitafürdői szakcég segítségével. Utóbbi vezetője, Tófalvi Ernő azt is elárulta, a cég 2003 óta foglalkozik erdőnevelési munkálatokkal, azaz az ültetés után az utógondozást is ők végzik.

Fotó: Pinti Attila

Évente mintegy 150 hektárnyi területen telepítenek erdőt, 25 közbirtokossággal dolgoznak együtt.

Erdészek és erdésztechnikus is erősíti a csapatot, hiszen a szakszerű ültetés után a fenyőcsemetéket hat évig ápolni kell a megfelelő növekedés érdekében. A csíksomlyói területekre az adottságoknak és körülményeknek megfelelően luc- és jegenyefenyőket ültetnek.

{A}