Az edző együtt tartaná a Ferencváros jégkorongcsapatát

MTI 2020. április 05., 21:31

Együtt tartaná a magyar bajnok Ferencváros jégkorongcsapatának keretét Fodor Szabolcs vezetőedző. Az FTC-Telekom a koronavírus-járvány miatt idő előtt lezárult idényben a Csíkszeredai Sportklubbal megosztva lett az Erste Liga győztese, egyben megszerezte a magyar bajnoki címet is.

Az állandóságra törekednek a Ferencvárosnál. Archív Fotó: Pinti Attila

„Nem tudunk mást tenni, olyan távra tervezünk előre, amilyenre a mostani lehetőségek szerint tudunk, és olyan feltételek szerint, amelyek jelenleg fennállnak körülöttünk. Nem titok, hogy rengeteg a kérdőjel a ligával kapcsolatban is, és még abban sem lehetünk biztosak, milyen csapatok és milyen feltételrendszerek között tudnak majd versenyezni, ha újra visszatér az élet a normális kerékvágásba” – fogalmazott a klub honlapján Fodor Szabolcs.

Leszögezte, „a győztes csapaton ne változtass!” elv jogosságát igazolta együttese idei teljesítménye, és ennek szellemében dolgoznak a továbbiakban.

Szeretnénk együtt tartani ezúttal is a keret nyolcvan-kilencven százalékát, azért csak ennyit, mert ahogy tavaly, úgy idén is benne van a pakliban néhány változás, ez akár szakmailag, akár anyagi szempontok szerint is indokolt lehet” 

– fejtette ki a szakvezető. Hozzáfűzte, nagy jövés-menésre ezúttal sem számít.

{A}

„Tudjuk, hogy a magyar jégkorongban nehéz hosszú távú szerződéseket kötni, de mi most is az állandóságra törekszünk, próbáljuk a kialakult erős magot együtt tartani, és akár olyan nevekkel erősíteni, akiknek a stílusa beleillik a szakvezetés által elképzelt koncepcióba, és a segítségünkre lehet a céljaink elérésében” – nyilatkozta.

Fodor Szabolcs hangsúlyozta, mind a Ferencváros, mind pedig a liga, valamint a szövetség képviselői arra törekszenek, hogy minél hamarabb újraindulhasson a hokiélet, és folytatódjon a liga és a magyar klubjégkorong elmúlt években tapasztalható fejlődése.