Gyógyítás helyett adminisztratív munkákkal kötnék le a háziorvosokat

Iszlai Katalin 2020. április 02., 21:31

Felháborítónak és megalázónak tartja Szabó-Sóos Klára, a Hargita megyei háziorvosok szövetségének elnöke, hogy a Hargita Megyei Személynyilvántartó Igazgatóság alkalmazottainak védelme érdekében bizonyos adminisztratív munkákat a háziorvosokra ruháznának át.

Fotó: Gábos Albin

Kiverte a biztosítékot a térség háziorvosainál a Hargita Megyei Személynyilvántartó Igazgatóság hozzájuk intézett szerdai felhívása, amelyet a belügyminisztérium március 27-ei, 3220473-as számú rendelkezésére hivatkozva dolgoztak ki.

Az elképzelés az volt, hogy a megyei személynyilvántartó alkalmazottainak megóvása céljából egy sor adminisztratív munkát átruháznak az egészségügyi szakemberekre.

Ilyen volt például a koronavírus-fertőzésben elhunytak halotti bizonyítványának adminisztrálása. Az elvárás szerint a halotti bizonyítványokat az orvosoknak kellett volna beszkennelniük, majd továbbítaniuk a lakossági nyilvántartónak. Utóbbi küldött volna egy igazolást, amit az orvosok odaadhatnak a hozzátartozóknak a temetés megszervezése céljából, az elhunyt személyi igazolványát ugyanakkor szintén a háziorvosok kellett volna visszatartsák, és majd a szükségállapot feloldása után eljuttassák a nyilvántartónak.

A Szabó-Sóos Klárának címzett megkeresésre az elnök szerdán vissza is küldte álláspontját, válaszában pedig kifejtette, hogy a háziorvosi rendelőkben orvosi tevékenység zajlik, és arra kérte az összes intézményt, hogy ne próbálják a háziorvosokat saját munkájuktól adminisztratív tevékenységekkel eltávolítani. Azt is leszögezte, hogy

nem vállalják a felsorolt feladatokat

– hangsúlyozta a Székelyhonnak a háziorvos. Hozzátette: megérti, hogy a lakossági nyilvántartóban dolgozó személyzetet óvni kell attól, hogy nagyobb tömegekkel kerüljön kapcsolatba, nincs is ezzel semmi baj, de ennek nem az a módja, hogy plusz terhet rónak az orvosokra.

Így is jelentős hiány van egészségügyi dolgozókból az országban, sokan pedig éppen az ilyen intézkedések miatt mondanak fel. Semmibe veszik a háziorvosokat, pedig inkább annak érdekében kellene megtenniük mindent, hogy teljes mértékben a hivatásunkra tudjunk összepontosítani, és megelőző, illetve gyógyító tevékenységet folytatni. Erre van szüksége a lakosságnak, és nem arra, hogy az orvosokat bürokratikus munkára fogják. Ez a megalázásnak és a cinizmusnak a tetőfoka

– nehezményezte a háziorvos.

{A}

Arra is kitért, hogy meglátása szerint a lakossági nyilvántartónál is meg lehet szervezni a munkát úgy, hogy minimálisra csökkentsék a kapcsolatot az ügyfelekkel különböző korlátozásokkal és védőfelszerelésekkel. „Mi is rengeteg pénzt fektettünk ezek megvásárlására a saját jövedelmünkből, mivel a hatóságoktól semmilyen segítséget nem kaptunk, pedig az előírások szerint biztosítaniuk kellene ezeket. Kritikán aluli ez az ország, a kollégák körében is hatalmas a felháborodás. Ennek egy olyan üzenete is van, hogy a mi munkánk annyit sem ér, mint egy aktatologatónak. Félreértés ne essék, mindenki munkájára szükség van, de mindenkinek a maga szakmájában kellene tevékenykednie” – zárta Szabó-Sóos Klára.