Ablakokba helyezett kék rajzok az autizmus világnapján

Iszlai Katalin 2020. április 02., 09:04

A különböző rendellenességekkel küzdők mindennapjait fokozottan megnehezíti a bezártság. Az autizmus csütörtöki világnapja alkalmából ablakokba kihelyezett, kék színű rajzokkal bárki kifejezheti együttérzését és támogatását az autizmussal élők irányába.

Tanulás otthon. Fontos, hogy az autizmussal élő gyerekek az iskolai tevékenységeket otthon is folytassák Fotó: AutHelp Egyesület

Április másodikát 2008-ban nyilvánította az autizmus világnapjává az ENSZ, hogy felhívják a figyelmet az ebben az állapotban élő személyekre. Ezen a napon rendszerint különböző figyelemfelkeltő programokat szerveznek, épületeket világítanak meg kék fénnyel, a koronavírus-világjárvány terjedésének megfékezése érdekében hozott intézkedések miatt azonban ezek ebben az évben elmaradnak.

Az autizmussal élők mindennapjait ráadásul fokozottan nehezíti meg a kijárási tilalom, hiszen felborult a számukra nagy jelentőséggel bíró napi rutin.

A rutin fontossága

Nagyon fontos, hogy azokat a feladatokat, amelyeket az autizmussal élő gyerekek az iskolában korábban végeztek, lehetőség szerint otthon is folytassák – hívta fel a figyelmet az autizmussal élő gyerekek szülei által létrehozott csíkszeredai AutHelp Egyesület vezetője, Antal Ildikó, akinek fia által személyes tapasztalatai is vannak a témában. Mint mondta, mióta az egyesület József Attila Általános Iskolában működő Puzzle Oktatási Központjában felfüggesztették a tevékenységet, a tanárok interneten keresztül naponta küldenek tananyagot a szülőknek.

Nehézséget jelent ugyanakkor, hogy ezek elvégzéséhez több olyan alapanyag szükséges, amelyek beszerzése nehézkes, de kreatív megoldásokkal pótolhatók. A nyomtatott ábrák és színes papír helyett például magazinokból lehet kivágni elemeket. „Nagyon nehéz bent tartani a gyerekeket, annak ellenére, hogy nem is vagyunk olyan hosszú ideje itthon, már történtek dühkitörések. A tömbházlakásokban még nehezebb ezt kivitelezni” – mutatott rá Antal Ildikó. Hozzátette,

a legfontosabb talán az, hogy otthon is kialakítsanak az érintettek egy napi rutint, amelyet a gyerekek követni tudnak.

Ehhez hozzátartozhatnak olyan hétköznapi dolgok is, mint a mosakodás vagy az öltözködés.

Kék rajzok az ablakokban

A napi rutin fontosságát Bőck Noémi, az oktatási központ gyógypedagógusa is megerősítette. Elmondása szerint az autista gyerekekre fokozottan jellemző, hogy ragaszkodnak a jól bevált „menetrendhez”, és a legtöbbjüknél problémákat okozhat, ha ebből kiszakítják őket. A korlátozások ráadásul hirtelen léptek életbe, ezért nem is volt idő felkészíteni a gyerekeket a változásra.

{A}

Így a szülőkre még nagyobb felelősség hárul, a pedagógusok partnerként tekintenek rájuk. Személyre szabott és változatos segédanyagokat küldenek számukra, hiszen ezek a gyerekek a legtöbbet játékon és tapasztalatszerzésen keresztül tudnak megtanulni. Ezért fontosak például a kézműves tevékenységek, amelyek ráadásul a szülő-gyerek kapcsolatot is erősítik, hiszen legtöbb esetben a gyermek a szülővel együtt készíti el ezeket a munkákat.

A szakember arra is kitért, hogy

a bezártság miatti dühkitörések megelőzhetők vagy kezelhetők például pihentető, nyugtató zenével vagy otthon kivitelezhető játékos tornával, testmozgással.

Az is segítséget jelenthet továbbá, ha bevonják a gyerekeket a házimunkába, mivel nem csak önellátásuk fejlődik ezáltal, hanem hasznosnak is érzik magukat. Bőck Noémi zárásként azt is kiemelte, mivel a csütörtöki világnapon szabadtéri programokra nincs lehetőség, egy otthonról is kivitelezhető kezdeményezést hirdettek meg figyelemfelhívás céljából. Ennek lényege, hogy az érdeklődők az autizmus színének számító kék rajzokat készítsenek, és helyezzék ki az ablakaikba a nap folyamán.