A készpénzt és a kenyeret nem foghatja meg ugyanaz a kéz

Széchely István 2020. március 31., 21:41

A Hargita megyei vészhelyzeti bizottság kedden több, az áruházakra, az üzletekre és a pékségekre vonatkozó szigorító intézkedést is hozott tekintettel az országos járványügyi helyzetre, illetve a koronavírus terjedésének megfékezése érdekében.

Képünk illusztráció Fotó: Haáz Vince

A március 31-én elfogadott 12-es számú határozat értelmében a Hargita megyei boltokban, áruházakban 11 és 13 óra között prioritást élveznek az idős ügyfelek – tekintettel arra, hogy a 65 évnél idősebbek csak ebben a periódusban hagyhatják el lakhelyüket vásárlás céljával –, így mindegyik üzletnek ki kell jelölnie egy alkalmazottat, aki az előírás betartásáért felel.

A pékségekben ugyanakkor ezentúl előre be kell csomagolni a termékeket, ha pedig erre nincs mód, akkor a kiszolgáló személyzet tagjait úgy kell csoportosítani, hogy a péktermékeket ne ugyanaz az eladó adja át, aki a pénzt elveszi a vásárlóktól, emellett mindegyik alkalmazottnak megfelelő védőfelszerelést kell viselnie.

Továbbá a péktermékek szállítására használt ládákat minden használat után fertőtleníteni kell. Az előírás arra is kitér, hogy a meghozott intézkedésekkel kapcsolatban a fogyasztóvédelmi hatóság fog ellenőrzéseket tartani.

Az intézkedések április 2-ától, csütörtöktől lépnek életbe.

A határozat elérhető a Hargita Megyei Prefektusi Hivatal, a Hargita Megyei Egészségügyi Igazgatóság és az Olt Sürgősségi Esetek Felügyelőségének honlapján is.