A magánlaboratóriumokat is bevonják a koronavírus-tesztelésbe

Bíró Blanka 2020. március 31., 19:56

Az egészségügyi minisztérium rendelete lehetőséget nyújt az egészségügyi igazgatóságoknak és a kórházaknak, hogy a magánszférával kössenek szerződést a koronavírus-tesztek elvégzésére.

Képünk illusztráció Fotó: Pixabay.com

Tamás Sándor elmondta, a Kovászna Megyei Egészségügyi Igazgatóság és a sepsiszentgyörgyi sürgősségi kórház kedden – kihasználva a lehetőséget – megkötötte a szerződést a sepsiszentgyörgyi Pro Vitam diagnosztikai központtal.

Mind a két közintézménynek ezer-ezer koronavírus-teszt elvégzésére van költségvetési kerete. „Ez azt jelenti, hogy ha eddig két hét alatt összesen 300 tesztre vettek mintát a megyében, ezentúl naponta 80-at végez el a magánlaboratórium” – részletezte Tamás Sándor.

A Pro Vitam öt hete készül, hogy a laboratóriumi kapacitását koronavírus-tesztelésre tudja fordítani – mondta el Fejér Szilárd kutató. Hozzátette, nyolc éve megvan a RT-PCR Real Time berendezésük, kutatásra használták, majd

a járványhelyzetben Kínából szereztek be hozzá koronavírus kimutatására alkalmas teszteket.

A munkát elkezdték, egy hetes kényszerszünetre volt szükség, amíg a jogi formákat tisztázták, végül országszerte több mint húsz magánlaboratóriummal együtt, bekerültek az országos programba, koordináltan végzik a tesztelést.

„Munkatársaink készen állnak arra, hogy éjjel-nappal dolgozzanak, egyelőre napi 80 tesztet végzünk, de eljuthatunk napi 150-ig” – mondta Fejér Szilárd. Hozzátette,

amióta elkezdték a tesztelést, pozitív eredményt is mutattak ki.

Magánszemélyeket is tesztelnek, de csak indokolt esetben, ha valóban fennáll a fertőzés gyanúja, vagy szüksége van a teszteredményre például határátlépéshez. A közegészségügyi igazgatóság az országos protokoll alapján határozza meg, kit kell tesztelni, a kórház vezetőségének pedig az a célja, hogy az alkalmazottakat, a bennfekvő betegeket széles körben teszteljék – szögezte le Tamás Sándor. Hozzátette, a sepsiszentgyörgyi kórházban már napok óta nincs pozitív teszteredmény, azokat az osztályokat, ahol felbukkant a fertőzés, sikeresen elszigetelték.