Kicsit abba is belegondolni, hogy milyen lehet másnak

Antal Erika 2020. március 26., 19:19

„Vannak családok, ahol mindkét szülő az egészségügyben dolgozik, otthon két gyerek várja őket, mindkettőnek idős szüleik vannak. Mikor hazaérnek, azt sem tudják, hogyan vetkőzzenek, mosakodjanak, fertőtlenítsék magukat, hogy nehogy megfertőzzék szeretteiket is.”

Járványidőben átalakulnak a társas kapcsolatok. Képünk illusztráció Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Nagy Gizella, a Bolyai téri unitárius egyházközség irodavezetője, mentálhigiénés szakember, a kezdeményezés egyik elindítója fontosnak tartja, hogy azok az otthon tartózkodó idős vagy nem feltétlenül idős, de beteg személyek is

kapcsolatban maradjanak a világgal,

akiknek nincsen a közelükben hozzátartozó. Ugyanakkor azokra a fiatal, munkába járó emberekre is gondolt, akik túlterheltek, nagy felelősség nyomja a vállukat, embertársaik egészségéért, ellátásáért tevékenykednek, miközben saját és közvetlen hozzátartozóik egészségét kockáztatják.

Nem elég a tévé

„Vannak időseink, vagy a négy fal közé zárt betegeink, akiknek sokat jelent, ha naponta, kétnaponta valaki felhívja őket és elbeszélget velük, vagy csak egyszerűen érdeklődik a hogylétük felől” – magyarázta Nagy Gizella, aki arra kéri azokat, akiknek van erre lehetőségük és energiájuk, csatlakozzanak a kezdeményezéshez.

„Felhívtam egy nyugdíjas pedagógus ismerősömet, akinek a gyermekei a szomszédos megyében élnek, és elmondta, mindene megvan, de a személyes beszélgetések nagyon hiányoznak. Nem elég a tévé, az internet,

emberi szóra van a legnagyobb szüksége”

– magyarázta a kezdeményezés ötletgazdája.

Az idős emberek mellett érintettek azok a fiatalok, akik nem hagyhatnak fel a munkával, így fertőzésveszélynek vannak kitéve: a bolti eladók, árufeltöltők és -kiszállítók, gyógyszerészek, illetve az orvosok, az egészségügyi asszisztensek.

Vannak családok, ahol mindkét szülő az egészségügyben dolgozik, otthon két gyerek várja őket, mindkettőnek idős szüleik vannak. Mikor hazaérnek, azt sem tudják, hogyan vetkőzzenek, mosakodjanak, fertőtlenítsék magukat, hogy nehogy megfertőzzék szeretteiket is. Ez óriási terhet jelent

– ecsetelte az ötletgazda, hozzátéve, hogy számukra is lélekmelengető egy telefonbeszélgetés, segíti őket a túlélésben, abban, hogy erőt gyűjtsenek a továbbiakhoz.

Elbeszélgetni időseinkkel

A rendszeres telefonbeszélgetések mellett más formája is elképzelhető a segítségnyújtásnak: aki kijárhat a házból, főzhet ebédet és elviheti annak, aki a legközelebb lakik hozzá, akár idős személy, akár túlterhelt dolgozó legyen az illető. A kezdeményezéshez csatlakozhat bárki, az UNOSZ Facebook-oldalán jelezheti ebbéli szándékát, de az ötletgazdák szerint akár úgy is lehet segíteni, ha „leltárt” készítünk idős, magányos ismerőseinkről és időről időre felhívjuk őket telefonon.

A mentálhigiéné egyébként minden olyan tevékenység, amelynek célja az egészséges lelki élet kialakítása és megtartása.