Újabb koronavírus-fertőzött személy halt meg Romániában – frissítve

Székelyhon 2020. március 25., 10:40

Újabb személy halálát okozta a koronavírus Romániában, és ezzel tizenháromra nőtt a betegség halálos áldozatainak száma – közölte szerdán a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS).

Képünk illusztráció Fotó: Gábos Albin

Az Agerpres hírügynökség tájékoztatása szerint a legutóbbi áldozat egy 72 éves, Krassó-Szörény megyei nő, akit kedden szállítottak át a temesvári járványkórház intenzív osztályára a resicabányai kórházból, ahol március 21-étől kezelték.

A nő nem járt külföldön, és arról sincsenek információk, hogy kapcsolatban állt volna koronavírussal fertőzött személlyel.

Az idős nő szerda reggel halt meg.

Pontosításokat közöltek a hatóságok a koronavírus 13. halálos áldozatával kapcsolatban. A szerda reggel elhunyt koronavírus-fertőzött március 20-ától lakhelyi elkülönítésben volt, mert Spanyolországban (Madridban) járt korábban, és más betegségekben is szenvedett (cukorbetegség, pitvarfibrilláció és ischaemiás szívbetegség) – közölte a Stratégiai Kommunikációs Csoport. A korábbi tájékoztatásban a hatóságok azt állították, hogy a beteg nem járt külföldön, és arról sincsenek információk, hogy kapcsolatban állt volna koronavírussal fertőzött személlyel.