Hallani sem akarnak a tanévismétlésről

Hajnal Csilla 2020. március 25., 16:48

Az oktatási miniszter szerint szóba sem jön a tanév megismétlése, és ezzel a Magyar Szülők Szövetsége is egyetért. Csíky Csengele, a szövetség elnöke úgy gondolja, az online oktatásban rejlik számos család pszichikai épségének záloga, hiszen ad egy napi rutint a gyereknek.

Ha nem lehetséges a tanév fizikai jelenléttel való folytatása, akkor a jelenlegi jegyekkel le lehetne zárni a tanévet – véli a Magyar Szülők Szövetségének elnöke Fotó: Haáz Vince

Raluca Turcan kormányfőhelyettes hétfői nyilatkozatában az iskolabezárással járó helyzet lehetséges megoldásaként a tanévismétlést is felvetette. Ezzel ellentétben Monica Anisie tanügyminiszter hétfőn az Edupedu oktatási szakportálnak adott interjújában kijelentette, szó sincs a tanév megismétléséről, befagyasztásáról vagy a vizsgák elhalasztásáról.

Felelősségteljes gondolkodást

Az oktatási tárca vezetőjének nyilatkozatát támogatja a Szülői Szervezetek Országos Föderációja és a Nemzeti Kisebbségek Alosztálya is, amelynek része a Magyar Szülők Szövetsége is. A szervezet képviselői nyilatkozatba foglalták álláspontjukat.

„Napjainkban, jobban, mint bármikor, felelősségteljes gondolkodást várunk a politikai szereplőktől.

A tanév megismétlése egy esztendő elvesztését jelenti egy gyermek életében,

és az a tény, hogy ezt a kijelentést Románia miniszterelnök-helyettese hozza szóba, súlyos aggodalomra ad okot szülőknek és gyerekeknek egyaránt. Figyelembe kell vennünk azt, hogy az éves tananyagot 80 százalékban már feldolgozták minden évfolyamon, és

nem rendelkezünk a szükséges infrastruktúrával sem, ha a tanévismétlés mellett az előkészítő osztályok is elindulnak”

– olvasható a Szülői Szervezetek Országos Föderációja és a Nemzeti Kisebbségek Alosztálya által aláírt nyilatkozatban.

Napi elfoglaltságot ad a diáknak az online oktatás

Csíky Csengele, a Magyar Szülők Szövetségének elnöke lapunk megkeresésére kifejtette, szerinte egyértelműen a jelenlegi megoldást kell folytatni, amely gyakorlatilag az iskolabezárások első pillanatától elindult, vagyis az online oktatást. Mint mondja, a legfőbb kérdés az, hogy mi legyen a záróvizsgázó gyerekekkel, de egyelőre tovább kell folytatni azt, ami eddig kialakult.

Ha nem lehetséges a tanév fizikai jelenléttel való folytatása, akkor a jelenlegi jegyekkel le lehet zárni a tanévet, akár ezt is meg lehet tenni, de nem ismétlünk tanévet.

„Ahhoz ugyanis, hogy megismételjük, rengeteg előkészületre van szükség, de ki tenné meg? A minisztérium alkalmazottai és maga a miniszter is otthonról dolgozik. Az egyetlen dolog, amit meg lehet tenni, de eltolódva, az a nyolcadikosok és tizenkettedikesek vizsgája, de ezt is világszinten kell nézni, mert az egész világ leáll.

Össze kell ezeket hangolni, megnézni, hogy mit tesz az Unió,

milyen állapotban lesz az országunk abban a pillanatban, amikor erről beszélhetünk, és akkor születnek meg a döntések, de egyelőre megy tovább a tanév” – foglalta össze a Magyar Szülők Szövetségének javaslatait Csíky Csengele. Hozzátette,

hatalmas felelőtlenségnek tartja a kormányfőhelyettes tanévismétléssel kapcsolatos kijelentéseit

akkor, amikor az online oktatás jelenti a pszichés épségét a diáknak, szülőnek, pedagógusnak egyaránt. „Még akkor is, ha nincs ellenőrzés, számonkérés, szabad mozgástér, a gyereknek ad egy napi elfoglaltságot, rutint. Tudja tartani szervezett körülmények között a kapcsolatot a pedagógusokkal, diáktársaival, hisz ilyenkor a pedagógusnak még pszichológusi szerepe is van.

Online oktatás. Van, aki szerint reményt ad a folytatásra Fotó: Haáz Vince

A szülőnek nem kell egyik napról a másikra megoldania a virtuális oktatás összes rejtelmét, de minket, szülőket is lefoglal ez, és főként azokat, akik a városban, tömbházban rekedtek, illetve reményt ad a folytatásra, mert ha ma lenullázzuk azt, ami van, akkor mi értelme annak, hogy holnap felkeljen a gyerek?” – mutat rá Csíky Csengele.

A tanár nem küldhet kinyomtatni való feladatot

A Maros Megyei Tanfelügyelőség írásban válaszolta meg több diákképviselet és szülő kérdéseit az online oktatással kapcsolatban. A főtanfelügyelő Claudiu-Gabriel Bîndilă által aláírt felhívásban kifejtik, az online leckék átadása nem helyettesíti a tanórákat, az a szerepük, hogy megteremtsenek egy oktatási keretet a kialakult helyzetben. A feladatok mennyiségét át kell gondolni, hogy a diák ne legyen kénytelen túl hosszú időt eltölteni a számítógép vagy más okoseszköz előtt. A pedagógusok nem küldhetnek a szülőknek kinyomtatni való anyagokat,

nem adhatnak házi feladatokat, nem adhatnak jegyeket, minősítéseket, nem írhatnak hiányzókat.

Továbbá arra hívják fel a figyelmet, hogy a diákoknak kötelességük otthon maradni és olyan tevékenységeket is folytatni, amelyek hasznosak az oktatási folyamatban, illetve személyiségük fejlődése szempontjából. Például olvassanak, ismételjenek, nézzenek fejlesztő és szórakoztató filmeket, iskolában tanult művek megfilmesítését, színházi előadásokat, dokumentumfilmeket – áll a tanfelügyelőség honlapján megjelent felhívásban.