Vállalta a nevét az egyik koronavírussal fertőzött sepsiszentgyörgyi orvos

Bíró Blanka 2020. március 24., 17:40

A Facebookon hozta nyilvánosságra kedden András Pál sepsiszentgyörgyi nőgyógyász, hogy pozitív a koronavírustesztje. Noha a közösségi oldalon már napok óta kering az orvosok neve, azt a hatóságok hivatalosan nem erősítették meg, így a sajtó sem közölte.

Nehéz helyzetben a sepsiszentgyörgyi kórház. Archív Fotó: Kocsis B. János

Kedden reggel Antal Árpád polgármester nyilvánosan felkérte a sepsiszentgyörgyi kórház öt koronavírussal diagnosztizált orvosát, hogy vállalják a nevüket. Noha a közösségi oldalon már napok óta kering az orvosok neve, azt a hatóságok hivatalosan nem erősítették meg, így a sajtó sem közölte. Viszont

a járványtani feltárást megkönnyíti, ha ismert a koronavírussal fertőzött orvosok neve,

mert akkor akik kapcsolatba kerültek velük, lakhelyi elkülönítésbe vonulhatnak, és önként jelentkezhetnek a közegészségügyi igazgatóságnál.

{K1}

A felkérésre írásunk megjelenéséig András Pál nőgyógyász válaszolt, aki az ismerősei által elérhető Facebook-bejegyzésben rámutat, a vasárnap este levett minták eredményeit hétfőn késő délután kapták meg,

az övé pozitív, az élettársáé negatív.

Hozzátette, kedd reggel óta folyamatosan értesíti azokat, akikkel az utóbbi 14 napban kapcsolatba került. Arra kéri azokat is, akiket nem tudott elérni, hogy 14 napig maradjanak otthoni elkülönítésben, ha tüneteket észlelnek magukon, például láz vagy köhögés, hívják a közegészségügyi igazgatóságot, és kérjék a koronavírus-tesztelést. Arról is beszámolt, hogy

enyhe lázon kívül nincs más tünete.

Kifejtette, valószínű a múlt héten a kórház nőgyógyászati osztályán fertőződött meg, ám a járványtani feltárás még folyamatban van. Azt is írta, hogyha bárkinek kérdése van, válaszol. Az orvost telefonon, sms-ben is kerestük, de még nem állt rendelkezésünkre.

{K2}

Sepsiszentgyörgyön lezárták a kórház nőgyógyászat-szülészeti és újszülöttosztályát, valamint a szülőszobát, mert előbb egy, majd további négy orvosról derült ki, hogy koronavírussal fertőződtek. Az eset megosztotta a közvéleményt, míg egy része az orvosok védelmére kelt, sokan felelőtlenséggel vádolták azt a két orvost, aki március elején Ausztriába utazott sízni, mert azt feltételezték, hogy ők hurcolták be a kórházba a koronavírust.