Március végén elkezdhetik a nyári karbantartást a megyei utakon

Kovács Attila 2020. március 29., 09:00

Március végétől szeretnék elkezdeni Hargita megyében a megyei besorolású utakon végzett karbantartási munkálatokat. Ezt elsősorban az időjárás befolyásolja, a koronavírus-járvány terjedésének megelőzésére hozott intézkedések nem korlátozzák.

Csíkmenaságtól az Akó-kapuig újraaszfaltozzák az utat. Készülnek a munkakezdésre Fotó: Pinti Attila

A megyei utak nyári karbantartási munkálatai várhatóan március végétől kezdődnek, miután az elmúlt héten aláírták az erre vonatkozó szerződéseket. Kérdésünkre Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke úgy értékelt, mivel egyelőre nincs olyan rendelkezés, amely korlátozná ezt a tevékenységet, minden a tervek szerint halad. ,

Én azt hangoztatom, hogy a kinti munkálatokat folytatni kell, mert a gazdaság nem állhat meg, az alkalmazottaknak fizetésre van szükségük

– fejtette ki véleményét. Hozzátette, az útjavítás nem számít csoportos tevékenységnek, példaként említve, hogy ha valaki felül egy munkagépbe, és kiássa az útszéli sáncot, nem érintkezik senkivel.

Mint a megyei önkormányzat sajtóirodájától megtudtuk, idén a tanács ügykezelésébe tartozó utak karbantartási munkálatait a székelyudvarhelyi székhelyű Multipland Kft. és a Viaduct Kft. cégek végzik a megye egész területén. Kátyúzás minden aszfaltozott megyei útszakaszon lesz, ahol a burkolat megrongálódott.

Egybefüggő aszfaltréteg leterítése várható a 123C jelzésű úton, Csíkmenaságtól az Akó-kapuig, a 124A jelzésű úton, Szépvíz és Csíkszentmihály között, illetve a 123F jelzésű úton Csíkcsicsó felé.

A kátyúzás és aszfaltréteg leterítésének költsége összesen 5,6 millió lej – tudtuk meg. Ugyanakkor elkezdték szalagkorlátok felszerelését is, idén 13,6 kilométernyi korlátot szerelnek fel az utak mentén, amelynek költsége 3,6 millió lej. A munka múlt héten a Libán-tetőn kezdődött, a 138-as jelzésű megyei úton. Ezután Oroszhegy felé, a 134C jelzésű úton, Etéd és Peszente-tető között a 135, Etéd és Küsmöd között a 136A, Székelyudvarhely és Székelykeresztúr között a 137, valamint Kászonaltízen, a 121G jelzésű úton szerelnek fel szalagkorlátokat.

Minden település ki- és bejáratánál rázó felülettel készülő sávokat is festenek az útburkolatokra figyelmeztető céllal, ezt a csíkszeredai Dellines Kft. végzi majd el, ennek összege 160 ezer lej – tájékoztatott a megyei önkormányzat sajtóirodája.