Döntöttek: folytatják az olimpiai felkészülést a versenyzők

Horváth Bálint Ottó 2020. március 19., 13:13

A Román Olimpiai és Sportbizottság elnöke, Mihai Covaliu közölte, videokonferencián egyeztetett a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnökével, Thomas Bach-hal, illetve a többi európai ország képviselőivel, és azt a döntést hozták, hogy a koronavírus-járvány terjedése ellenére a sportolók folytatják a felkészülést.

Egyelőre marad a tokiói olimpia eredeti időpontja, a játékokat július 24. és augusztus 9. között rendeznék meg Fotó: Facebook/Comitetul Olimpic si Sportiv Roman

„Mindannyian támogatjuk a Nemzetközi Olimpiai Bizottság lépéseit az ötkarikás játékok megszervezésére vonatkozóan. Létezik egy dokumentum, amelyet az összes európai ország olimpiai bizottsága aláírt, amelyben szándékukat fejezték ki, hogy folytatódjon a felkészülés az olimpiára” – nyilatkozta Mihai Covaliu az Agerpres hírügynökségnek.

Ami a romániai sportolók felkészülését illeti, a Román Olimpiai és Sportbizottság elnöke elmondta, arra kérték az Ifjúsági és Sportminisztériumot, illetve a többi érdekelt intézményt, hogy

tegyék meg a szükséges lépéseket, hogy a sportolók ilyen rendkívüli körülmények között, fokozott biztonságban tudják folytatni a felkészülésüket az edzőközpontokban.

Mihai Covaliu: ilyen rendkívüli körülmények között, fokozott biztonságban kell folytassák a felkészülést a sportolók Fotó: Facebook/Comitetul Olimpic si Sportiv Roman

Mihai Covaliu rámutatott, jelenleg nem változott semmi az olimpia időpontjával kapcsolatban, tehát egyelőre marad a Nemzetközi Olimpiai Bizottság és a japán kormány által kijelölt dátum (július 24–augusztus 9.). Sőt, a szervezők változatlanul készülnek az eredeti időpontban való rendezésre, a NOB képviselői pedig Tokióba utaznak, hogy megvizsgálják az olimpia helyszínéül szolgáló létesítmények állapotát.

A NOB közleményében a felkészülés folytatására biztatja a sportolókat, hozzátéve, hogy az előkészületekben résztvevők egészsége a legfontosabb számukra.

Minden intézkedést megteszünk a sportolók, az edzők és a háttérstábok biztonságának és érdekeinek védelmében.

Mivel még négy hónap van az olimpia tervezett, július 24-i rajtjáig, jelenleg nincs szükség bármilyen drasztikus intézkedés meghozatalára, az esetleges halasztással kapcsolatos spekulációk pedig inkább kontraproduktívak”.

Az olimpiára a sportolói helyek 57 százaléka már elkelt, a fennmaradó 43 százalék esetében áttekintik a kvalifikációs rendszert, és ahol szükséges, módosításokat hajtanak végre, így például korábbi eredményeket vagy ranglistákat vesznek figyelembe. Ezzel együtt továbbra is törekedni kell a tervezett kvalifikációs események megrendezésére, hogy a lehető legtöbb kvóta versenykörülmények között találjon gazdára.