Szépségipari dolgozók munka nélkül

Hajnal Csilla 2020. március 19., 18:43

Miután a koronavírus terjedésének megfékezése érdekében szinte minden bezárt (kivéve például a ruhaturkálók), ami nem tartozik az alapvető szükségletek ellátásához, arra voltunk kíváncsiak, hogyan oldják meg a bevételkiesést a szépségiparban dolgozók.

Karanténban a szépségipar is. Van olyan kozmetikus, aki megkönnyebbült a bezárás után Fotó: Gálna Zoltán

Egy marosvásárhelyi fodrász elmondta, már múlt szerda óta nem jár be a szalonba, és erre a hétre már foglalása sem volt, pedig a kialakult helyzet előtt előre két hétre be volt telve a határidőnaplója. Az elkövetkező két hétben egyáltalán nem akar klienseket fogadni, utána pedig gondolkodik azon, hogy házhoz menjen kérésre azokhoz, akikkel bizalmasabb viszonyban van. Mint mondja, ő

a szerencsésebbek közé tartozik, mert fél évre előre biztosítva van a megélhetése,

de aggódik a munkájához szükséges alapanyagok beszerzését illetően, hiszen eddig szinte minden terméke Olaszországból érkezett.

Hasonlóan alkalmazkodik a helyzethez a szalonban dolgozó kozmetikus is, aki hazavitte mozdítható kellékeit, és otthon vállal vendégeket, ha szükség lesz rá. Ha kell, házhoz is megy, de mivel otthon van a kezelésekre alkalmas állítható széke, ezért szívesebben kezelné otthon őket – magyarázta.

Online felületre vinné a babamasszázst

Bedőházi Szendi masszázsterapeuta és babamasszázs-oktató elmondta, ők is bezártak, minimálisra csökkentették az állandó költségeket, például a bérleti díjat, azaz kiegyeztek az ingatlan tulajdonosával, hogy függessze fel legalább egy hónapra az albérletfizetést, illetve a munkakönyvekben szereplő óraszámot is lecsökkentették.

„Minden fertőtlenítőszert, ami kellhet, hazahoztam, tudok kesztyűvel dolgozni, szóval

ha alkalom van rá, kivitelezhetem itthon is a munkámat steril körülmények között.

Gondolkozom online felületre vinni a babamasszázst, főleg azokért, akik nem juthatnak el mozgásfejlesztő alkalmakra a kisbabákkal. Egyelőre ennyit sikerült tennem, folyamatosan keresek további alternatív megoldásokat, ami segít túlvészelni ezt az időszakot” – fogalmazott a masszázsterapeuta.

Nem bánja az óvintézkedést

Van olyan kozmetikus is Marosvásárhelyen, aki megkönnyebbült a kedden este kiadott rendelet után, hiszen az elmúlt hetekben fokozott stressznek volt kitéve. Mint mondja, olyan erős fertőtlenítőszereket használtak, hogy már a feje is megfájdult tőlük, a bőrére is hatással volt. Ezenkívül nagyon

aggódtak amiatt, hogy ki tér be a város központjában lévő népszerű szépségszalonba.

„A kollégám visszautasította az egyik kliensét, akinek a férje nemrég tért vissza külföldi útjáról, mert nem akarta kitenni magát a veszélynek, meg is sértődött rá a kliens. Nekem még nem volt hasonló esetem, de én sem vállaltam volna a helyében” – magyarázza.

Eldöntötte, meghatározatlan ideig nem fogad klienseket, házhoz sem megy, maximálisan betartja az óvintézkedéseket. A bérleti díj miatt viszont aggódik, mert szerinte nem fogják elengedni a díjat, holott nincsenek meg a munkájához szükséges feltételek, a szalon zárva van, de mint mondja, amikor pár évvel ezelőtt gyereknevelési szabadságon volt, akkor is kellett fizetnie a tulajdonosnak, hogy fenntartsák a helyét a szalonban.