Végeláthatatlannak tűnő várakozás

Röviden összefoglalva az elmúlt napok tapasztalatait. Itt, Lancianóban, ahol élek, nincs hiszti, nincs pánik, nyugalom és optimizmus van, és végeláthatatlannak tűnő várakozás. Nem fizikailag nehéz a karantén, lelkileg, idegileg kimerítő.

Az emberek elfogadják azt, amit az élet hozott, nem hibáztatnak senkit, nem keresik a másikban a rosszat, nem okolják a kormányt, sem az ellenzéket!

Az élelmiszerboltba egyszerre öt-hat embert engednek be, az ajtó előtt mindenki türelmesen, szótlanul vár, betartva egymástól az egy-két méter távolságot.

Nincs felesleges vásárlás, nincs felesleges költés.

Az előttem álló nem fosztotta ki a boltot, én sem, mert kell másnak is, és minden polc fel van töltve, friss kenyér is van.

Mikor a boltból kifelé tartottam, az eladók utánam szóltak, hogy vigyázzak magamra, minden jó lesz.

Ha nem ilyen mentalitással állunk ehhez a nehéz helyzethez, akkor hogyan fogjuk túlélni? Azért teszem fel ezt a kérdést, mert az első naplójegyzetem megjelenése után nagyon sokan írtak nekem a Facebookon, kérdeztek a karanténról, és igyekszem elmondani érthetően a tapasztalataimat minden otthoninak, hiszen tudom: sajnos napokon belül Székelyföldön is ez lesz. Bátorítanak, és én is igyekszem bátorítani másokat.

Gyakran járőröznek a rendőrök, mert aki szabályt szeg, azt viszik. Terelnek be mindenkit a lakásba, és aki nem alapvető élelmiszerért vagy gyógyszerért megy ki, annak hivatalos írásos kijárási engedéllyel kell rendelkeznie. Kutyát sétáltatni tíz percig lehet.

Egy hét alatt kétszer voltam kint a házból, bevásárolni mentem, de útközben is kerültem az embereket.

Más is így tesz.

Amint már írtam, nagyon gyorsan, egyik napról a másikra változtak a dolgok, jöttek az újabb és újabb szigorítások. Egyre több ismerősöm biztos benne, hogy nem április 3-án, hanem leghamarabb május közepén szabadulunk ki a karanténból. A legfontosabb, hogy itt Lancianóban és a környező falvakban továbbra sincs egy beteg sem, és máshol sincs ismerősöm, aki elkapta volna. Ahol nincs vírus, az csak annak köszönhető, hogy mindenki betartja az előírásokat. Nem mászkálunk. Ha ki kell menni, igyekszünk semmihez sem hozzáérni, és ha hazaértünk, azonnal kézmosás jön. Láttam egy videót egy itteni, olaszországi körmenetről. A papot egy személy kísérte.

Említettem, hogy az üzletben is odaszólnak az embernek, hogy ne aggódjon, minden jó lesz. De már kevesebb a mosoly az arcokon...

A félreértések elkerülése végett szeretném megjegyezni, hogy nem sajnáltatni akarom magam, hiszen egészséges vagyok, csak leírom a tapasztalatom és a véleményemet. Hátha valakinek hasznára válik. Jólesik, ha valakivel beszélhetek, telefonon vagy az interneten, érzem a szeretetet, aggódást és ez nagyon sokat jelent. Most a pénz nem old meg semmit, a tettekkel sem lehet segíteni, de annál többet ér egy jó szó. Javaslom is mindenkinek, hívja fel, írjon rá azokra is, akikkel rég nem beszélt. Sokat segít az egyhangúságban. Idő van elég...

(folytatjuk)

Katona Era, Olaszország

{K1}

{K2}