„Minden rendben lesz”

Székelyhon 2020. március 17., 15:41

„Eddig nem volt bajom, dolgoztam, tettem-vettem itthon a lakásban, elfoglaltam magam, de most nagyon egyedül érzem magam” – ezt írja a gyergyói Katona Era, aki sok millió más emberrel együtt múlt kedd óta házi karanténban van Olaszországban.

Andrá tutto bene (Minden rendben lesz) Fotó: Katona Era

Egy hete még felszolgálóként dolgoztam egy Pescara közelében fekvő kisvárosban, egy szórakozóhelyen. Éreztük ugyan, hogy „jön valami”, de egy hete még nevettünk, poénkodtunk ezen. Kedden mondták ki, hogy mindenkinek otthon kell maradnia. Azóta olvasás, sudoku, keresztrejtvény, filmnézés, játék a telefonon – ez tölti ki az időt. Mindenki komolyan veszi az utasításokat,

ok nélkül senki sem megy ki a házból. Alig öt napja van ez, de nagyon nyomasztó.

Olyan két hete kezdett érezhetővé válni a vírusprobléma. Mi, vendéglátósok elsősorban azon éreztük, hogy egyre kevesebb lett a vendég, és az emberek egyre többet beszéltek erről a vírusról. Az utcák még tele voltak, még zajlottak az események, például megtartották az iskolákban a gyerekeknek a karneváli rendezvényeket. Aztán

jött a hír, hogy bezárnak az iskolák. Még ekkor sem lehetett lényegesebben érezni, hogy mi következik.

Várakozás az élelmiszerbolt előtt Fotó: Katona Era

Mindenki élte a megszokott életét, az üzletekben sem volt a megszokottnál nagyobb tömeg. Persze, figyelmeztettek mindenkit a higiénia fontosságára és a szükséges óvatosságra. A vendéglátóhelyeken is fertőtlenítő kézmosó szereket helyeztek el a WC-ben, és

a kézfogást, illetve más érintkezést kezdték elkerülni az emberek.

A javasolt óvatosságra figyeltünk is, és üvegpohár helyett egyszer használatos műanyag poharakba szolgáltuk fel az italokat, de bizonyos mértékig még mindig poénnak vettük az egészet.

Nincs pánik

Március 7-én, szombaton éjszaka a születésnapomat ünnepeltük, együtt nevetgéltünk a kollégákkal. Ekkor jelezte a főnök először, megtörténhet, hogy hétfőtől bezárunk a vírus miatt. Vasárnap már csak páran kellett dolgozni menjenek, aztán hétfőtől meghatározatlan időre

bezárt a szórakozóhely, amely a munkahelyem volt. Nemcsak ez, hanem az összes étterem is.

Keddtől, március 10-től már kizárólag csak az élelmiszerüzletek, gyógyszertárak és dohányboltok nyithatnak ki, de szabályozva működnek, és egyszerre csak öt ember mehet be egy légtérbe.

Távolság és elővigyázatosság a boltban Fotó: Katona Era

Nincs pánik, itt az emberek nem vásároltak fel mindent, ahogy érezni lehetett, hogy „közeleg a vírus”. A karantén kezdetére én is bevásároltam pár dolgot, hogy minél kevesebbszer kelljen kimenni, de ami szükséges, az mindig van a boltokban, illetve ha épp elfogy valami, gyorsan újratöltik a polcokat.

Csak hatósági engedéllyel

Egyik helységből a másikba csak hatósági engedéllyel lehet menni, a városon belül szabad járni ugyan, de senki nem kockáztat. A boltoknál is másfél-két méteres távolságot tartanak egymástól az emberek. Komoly bírság jár annak, aki ezt megszegi, 200 euró, illetve 3–6 hónap börtön is járhat, az utakon folyamatosan járőröznek a rendőrök, de nem kell erre felszólítsanak senkit, tudjuk, hogy ez a helyes.

Mindenki fegyelmezetten viselkedik, és figyel a társára, szomszédjára, segítőkészek az emberek.

Üres utca Fotó: Katona Era

Egyelőre április 3-áig kötelezők az előírások. Hogy mi lesz utána, azt senki nem tudja még.

Négy nap után mentem ki szombaton vásárolni. A zárt vendéglő berácsozott üvegablakán láttam ezt a rajzot: ANDRÁ TUTTO BENE (Minden rendben lesz). Ez ma az olaszországi jelmondat. Így legyen!

(folytatjuk)

Katona Era, Olaszország