Barabási-Albert László: két hónapra meg kellene állni

Székelyhon 2020. március 15., 18:03

„Már túl vagyunk azon a ponton, hogy karanténnal meg lehetne fékezni a COVID-19 terjedését. Az ebolát ki lehetett így irtani, de a koronavírus túlságosan fertőző és már túl elterjedt. Ráadásul oltásra sem számíthatunk az idén” – állítja Barabási-Albert László hálózatkutató.

„Most már azt is értjük, hogy a vírust nem lehet megállítani. Terjedni fog attól függetlenül, hogy hány ország zárja le a határát és hány repülőjárat lesz lemondva vagy hány iskolát zártak be.

Ahol tíz beteg van kórházban, ott már több száz fertőzött él a közösségben. Sokan soha nem is tudják meg, hogy fertőzöttek voltak, mert nem voltak szimptómáik. Viszont rajtuk keresztül is terjed a vírus

– írja vasárnapi, nagy népszerűségnek örvendő Facebook-posztjában a hálózatkutató. Mégis nagyon aggódom a vírus miatt. Annyira, hogy elkerülhetetlennek tartom azt, hogy két hónapra lezárjuk a világot. Nem magam miatt tennem ezt, hanem édesanyám miatt – teszi hozzá.

Mint írja, azért tudhatta, hogy mi fog történni, mert a bostoni Network Science Institute-ban, ahol dolgozik, a hálózatelmélet segítségével a kollégái évek óta pontosan meg tudják jósolni az épp aktuális vírusok terjedését. Követték a zikát, az ebolát, és most épp a koronavírus van soron.

„A laborban február óta tudjuk, hogy március közepén le fog állni a világ. Sok barátomnak említettem ezt már hetekkel ezelőtt, de még számomra is nehéz volt felfogni, hogy ez pontosan mit jelent. Most már kezdjük látni – nehéz két hónap – lesz, és a java még hátra van” – így a hálózatkutató.

{A}

Ha megállíthatatlan a vírus, akkor miért nyomjuk be a társadalmi féket? Miért zárjuk be az iskolákat, miért taszítjuk a világ gazdaságát recesszióba?

– teszi fel a kérdést Barabási. Szerinte mindez egyetlen ok miatt történik: hogy lelassíthassuk. Mert ezáltal megmenthetjük a szüleinket, a nagyszüleinket és néha magunkat is.

Minden modell azt jósolja, hogy nagyjából a lakosság fele fertőzötté válik egy éven belül. Beavatkozás hiányában a folyamat egy jól megjósolható Gauss-görbét követ: gyors növekedés, egy markáns csúcs, majd lecsengés. A csúcson viszont nem lesz kórházi kapacitás mindenki számára, akinek erre szüksége lenne. És a csúcs ijesztően közel van,

heteken belül tízezrek lesznek megfertőzve, ha nem teszünk semmit.

Olaszország példáján látjuk, hogy mi történik, ha elszabadul a vírus – kapacitás hiányában az orvosok kénytelenek élet és halál fölött dönteni, egyes pácienseken segíteni, másokat eszköz hiányában elengedni – írja a Facebook-posztjában a hálózatkutató.

„Én leginkább az idősek miatt aggódom. Mindenki, akinek idős vagy beteg van a családjában, szomszédjában, házában, felelősséggel tartozik. Ne vigyétek haza a vírust! (...) És tegyetek meg mindent, hogy ne terjesszétek a vírust, ezzel csökkentvén az egészségügy terhelését” – fogalmazza meg jótanácsként Barabási-Albert László.

Ha most mindnyájan komolyan vesszük a COVID-19-et, elkerülhetjük, hogy egyszerre legyünk betegek. Így maradhat ellátás és oxigén azok számára, akiknél súlyossá válik a fertőzés.

Ha viszont nem teszünk meg mindent, ami tőlünk telhető, hogy lassítsuk a járványt, az év végére rengetegen szülők és nagyszülők nélkül maradunk – zárul a hálózatkutató posztja.