Kolozsvárra küldték a Csíkszéken karanténba helyezettek mintáit

Iszlai Katalin 2020. március 14., 12:02

Három személyt helyeztek karanténba Csíkszéken, a tőlük vett mintákat pedig már el is küldték Kolozsvárra, az eredményekre viszont legkevesebb egy napot várni kell. Az illetékesek leszögezték: a karantén nem feltétlenül jelenti azt, hogy ezek a személyek fertőzöttek, és mindenkit arra intenek, hogy őrizzék meg nyugalmukat.

Képünk illusztráció Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Két személyt Csíkszeredában, egy harmadikat pedig egy másik csíki településen helyeztek karanténba pénteken, mivel veszélyeztetett területekről tértek vissza a térségbe – erősítette meg a Székelyhonnak Adrian Pănescu, a Hargita Megyei Prefektusi Hivatal szóvivője.

{K1}

Mint mondta,

mindhárman jó egészségügyi állapotnak örvendenek, nincsenek koronavírusos fertőzésre utaló tüneteik,

az előírások szerint azonban 14 napig mindenképpen karanténban kell maradniuk az olyan személyeknek, akik esetében fennáll annak a veszélye, hogy fertőzöttekkel kerültek kapcsolatba.

A szóvivő ugyanakkor cáfolta azokat a híreszteléseket, miszerint gyorstesztekkel helyben is ki lehetne mutatni a fertőzést.

Hargita megyében egyelőre semmilyen tesztek nem állnak rendelkezésre, ezért a három karanténba helyezett személytől vett mintát Kolozsvárra küldték.

{A}

Azt is elárulta, hogy a koronavírus-fertőzés kimutatására alkalmas központokban először az olyan személyektől vett mintákat elemzik, akiknek tüneteik is vannak, így

a veszélyeztetett területekről érkező, de egyébként egészségesnek tűnő személyek mintáinak kivizsgálása több időbe telik.

Ezáltal a Hargita megyei érintettek eredményeire legalább egy napot várni kell. A megyében eközben 95-re emelkedett a házi elkülönítésben lévők száma.