Kényszerhelyzetben találékonyak a székelyföldi szülők

Kovács Eszter , Hajnal Csilla , Iszlai Katalin , Gergely Imre 2020. március 14., 22:35

Nem kis terhet ró a szülőkre az oktatás felfüggesztése: a járványügyi intézkedést ugyan helyeslik, viszont sokaknál fejtörést okoz, hogy mit kezdjenek a gyermekek hirtelen kapott nagy szabadságával. Arról érdeklődtünk Székelyföld-szerte, hogy a dolgozó szülők miként oldják meg a gyerekfelügyeletet az elkövetkező hetekben.

Szükség esetén több gyermek együtt tölti a váratlan vakációt Fotó: Erdély Bálint Előd

Szatmári Judit és férje is orvosok Marosvásárhelyen, ezért ők most még fokozottabb veszélynek vannak kitéve, két kisiskolás gyerekük felügyeletét pedig bébiszitter segítségével oldják meg ebben az időszakban, mivel a nagyszülők is dolgoznak. Molnár Heléna, két kisgyerek édesanyja szerencsésebb helyzetben van, ők mindig számíthatnak a nyugdíjas nagyszülők segítségére, ezért ezekben a napokban is a nagymama vigyáz a kicsikre, amíg a szülők dolgoznak – mondta el nekünk a marosvásárhelyi édesanya. Hozzátette, ha közbejön valami a nagyszülőknek, akkor ő vesz ki szabadnapot a munkahelyéről.

Otthonról dolgozni – csak kényszermegoldás

Annak a családnak a legnehezebb ez az időszak, ahol csak a gyerekek vannak kényszervakáción, a szülőknek pedig dolgozniuk kell, ráadásul otthonról végzett munkájuk van. Libeg Zsuzsát, az Agerpres hírügynökség szerkesztőjét kérdeztük, hogyan boldogul ebben az időszakban az otthoni munkával és a gyerekekkel egyszerre.

Többszörösen kimerítő, sokkal több a megszakítás, lassabban haladok a munkámmal, jobban oda kell összpontosítanom mindenre, és még így is sokkal nagyobb a hibalehetőség

– összegezte a két kisgyerek mellett végzett otthoni munka nehézségeit az újságíró. Kifejtette, a nagyszülőkhöz azért nem viszi a gyerekeket, mert mind krónikus betegek, és tudja, hogy rájuk nézve veszélyesebb ez a vírus, így az elkövetkező másfél hétben velük fognak maradni.

{A}

Ugyancsak otthoni munkája van Novák Enikőnek is, aki tortákat és süteményeket készít Marosvásárhelyen. „Nem egyszerű ilyen helyzetekben az otthoni munka. Természetesen minél nagyobbak a gyerekek, annál hosszabb ideig játszanak együtt vagy külön-külön. Reggel korán kelek, hogy a munka egy része készen legyen, mire indulna a reggeli rutin. Délután apa vagy mamáék segítenek, amíg be tudom fejezni a hátralevő munkámat” – mesélt a gyerekekkel eltöltött otthoni munkanapjáról Novák Enikő.

Tevékenység kell a gyerekeknek

Antal Orsolyának három kisgyereke van, ő otthonról dolgozik, így a felügyelet adott, viszont így is fogas kérdés, hogy több hétig mivel tudja lekötni a kicsiket. „Mindenféle papírárut vásároltam, hogy tudjunk origamizni, vágni, ragasztani. Leporoljuk a vetítőgépet is.

Mindenképpen tevékenységet kell kitalálni a gyerekeknek, egyébként nagyon hamar megunják a kényszervakációt

– magyarázta a székelyudvarhelyi édesanya. Orsiék lakóparkban élnek, ahol több mint harminc gyerek van, így a szomszédokkal megegyeztek, hogy a fertőzésveszély elkerülése érdekében szerre engedik ki a gyermekeket az udvarra. „Ha nem lesz jó idő és még sokáig elhúzódik a tanítási szünet, akkor óhatatlanul rajzfilmnézés is lesz” – ismerte el az édesanya. Ötletként javasolta: ahol a szülők nem tudják megoldani az otthoni munkavégzést (és akiknek rugalmas a munkaadójuk), váltásban dolgozhatnak. „Ismerősömék úgy oldják meg, hogy az anyuka reggeltől délig megy be a munkahelyre, majd délben váltják egymást az apával” – magyarázta Orsi.

Szatmári Éva, lapcsaládunk könyvelője otthonról fog dolgozni az elkövetkezőkben, ötéves kisfiára így majd ő vigyáz. „Kézműveskedünk, játszunk, és reméljük, hogy jó idő is lesz, hogy az udvarra kimehessünk” – sorolta. Hozzátette, otthon dolgozni nem is olyan egyszerű, ha közben a gyerek is ott van. „Reméljük, nem nyúlik túl hosszúra a vakáció, mert előbb-utóbb a gyerekek is ráunnak az elszigeteltségre” – jegyezte meg.

Nagyszülők, ahol vannak

„Úgy oldottuk meg, hogy nálunk gyűlnek össze a család gyermekei. A nagyobb fiam ötödikes, a kisebbik nagycsoportos, és két iskolás unokatestvérük együtt tölti a váratlan vakációt. Az udvarról nem mehetnek ki, de a kapun belül lehetőség van arra, hogy a szabadban játsszanak. Egyébként inkább bent vannak a házban, tévéznek vagy számítógépen játszanak. Édesanyám nyugdíjas, ő ügyel rájuk, és gondoskodik róluk, nem kell kimaradnunk a munkából. Ha ő nem volna, nem tudom, mit tennénk, de szerencsére ezen nem kell gondolkodnunk” – meséli egy gyergyószentmiklósi anyuka. Elmondja még, hogy az iskolások kaptak bőven házi feladatokat is, amivel egyet is ért, hiszen a tananyagot el kell sajátítaniuk valamikor. „Hogy most vannak feladatok, az rendben van. Azt azonban nagyon nem szeretem, ha az igazi vakációban nyomják meg őket tanulnivalóval, amikor pihenniük kellene” – mondja.

Szabadnap, ha más megoldás nincs

Csíkszéken is számos szülőnek okoz gondot a gyerekek felügyeletének megszervezése. Az oktatás felfüggesztésének bejelentése után a Csíki Anyák Egyesületének Facebook-csoportjában például rengeteg édesanya fejezte ki aggodalmát, mondván, hogy nincs, kire bízniuk gyerekeiket, és egymástól kértek segítséget, tanácsokat a kényszerhelyzet megoldására. Mint a beszélgetésből kiderült,

sokan rokonokhoz fordultak, mások ismerősöket, szomszédokat, esetleg tanügyben dolgozó szülőket kértek meg, hogy vigyázzanak gyerekeikre, néhányan dadust fogadtak, de szép számmal akadtak olyanok is, akik kénytelenek voltak szabadságra menni vagy otthoni munkavégzést vállaltak.

Egy többgyerekes édesapa érdeklődésünkre elmondta, mivel ő és felesége is a csíkszeredai múzeumban dolgozik, ahol szintén korlátozásokat vezettek be, meg tudták oldani, hogy felváltva otthonról dolgozzanak. „A múzeumban a látogatást felfüggesztették, közönségszolgálat nincs, az irodai munka egy részét pedig itthonról is el tudjuk látni, így egyelőre nincs gond, a továbbiakban aztán meglátjuk, hogy alakul” – tette hozzá.

Egy másik csíki édesanyának viszont ennél jóval nagyobb fejtörést okozott a gyermekfelügyelet megoldása, mivel családjuk esetében sem a távmunka, sem a rokonoktól, ismerősöktől való segítségkérés nem jöhetett szóba, ezért úgy döntöttek, hogy először a férje vesz ki néhány szabadnapot, utána pedig az anyuka. Hozzátette,

sok múlik a munkaadók jóindulatán, hiszen sokaknak hatalmas segítséget jelent, ha engedélyezik az otthoni munkavégzést.