A pánik az immunrendszernek is árt – ne tegyük

Széchely István 2020. március 12., 20:57

Hargita megyében nincs karanténban senki, azaz nincsenek külföldi, vörös veszélyességi zónából hazatért személyek, nincs koronavírusos beteg sem, de olyan sem, akitől mintát kellett volna venni koronavírusteszt céljából – oszlatta el lapunknak a szárnyra kelt pletykákat a megyei népegészségügyi igazgatóság vezetője.

Fertőtlenítés közélelmezési egységben. Pánikra nincs szükség, de higiéniára igen Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Nincs egyetlen koronavírusos beteg sem Hargita megyében, a hasonló híresztelések csak „mesék”, nem is érti, hogy kinek érdeke a rémhírkeltés. Feltételezése szerint egy-egy egészségügyi intézményből a nem szakszemélyzet, azaz a kiszolgálószemélyzet egyes tagjaitól származhatnak olyan híresztelések, amelyek általuk hallott, de meg nem értett információk alapján kelnek szárnyra – mondta el lapunknak Tar Gyöngyi, a Hargita Megyei Népegészségügyi Igazgatóság vezetője csütörtökön kora délután.

„Abban a pillanatban, hogy pozitívvá válik egy eset, járványtani szempontból fontos, hogy tájékoztassuk a lakosságot, hogy mindenki tudja, mire számíthat. Tehát nem állna senkinek érdekében eltitkolni, ha lenne ilyen eset” – fogalmazott. Ugyanakkor azt is hangsúlyozta, hogy

koronavírus-gyanús eset sincs a megyében, azaz senkitől sem kellett még koronavírus-tesztre szánt mintát venni csütörtök délutánig.

Amúgy a gyanúval nincs értelme foglalkozni, mint ahogyan értelmetlen lenne kitérni erre a nyilvános bejelentésekben is, mert utólag már senkit nem érdekel, hogy az tényleg beigazolódott-e vagy sem – magyarázta a népegészségügyi igazgatóság vezetője.

{K1}

Ugyancsak a kósza híreket cáfolandó Tar Gyöngyi elmondta azt is, hogy intézményesített

karanténban sincs senki Hargita megyében,

azaz nincsenek a koronavírus által érintett vörös zónákból hazatért személyek sem a megyében. Kéthetes lakhelyi elkülönítés alatt állók vannak, de számuk nem nagy.

Kérdésünkre ugyanakkor azt is elmondta, hogy a héten egy-két megalapozott bejelentést kapott az intézmény olyan külföldről hazatért személyekről, akiknek kéthetes lakhelyi elkülönítésbe kellett volna vonulniuk, de ezt nem tették meg. Ezeket az ügyeket gyorsan megoldották – közölte Tar Gyöngyi. Elmondta viszont azt is, hogy sok, hallomásból szerzett információkból származó, megalapozatlan bejelentés is érkezik a megyei népegészségügyi igazgatósághoz.

Amikor kimegyünk és ellenőrizzük, kiderül, hogy a fele sem igaz a történeteknek.

Volt például olyan, hogy valaki még tavaly októberben járt Olaszországban, de az illetőről azt a lakossági bejelentést kapta a népegészségügyi igazgatóság, hogy frissen tért haza Olaszországból, és összeesett az udvaron – említett egy példát Tar Gyöngyi.

Tar Gyöngyi azt tanácsolja, tegyünk meg mindent azért, hogy közvetlen környezetünkben ne terjedjen el a vírus Fotó: Gábos Albin

Arra kéri a lakosságot, ha konkrét esetről van tudomásuk, a megyei népegészségügyi igazgatóság epidem@aspharghita.ro e-mail-címére küldjenek bejelentést, megadva annak az illetőnek az azonosító adatait, akiről a bejelentést teszik, valamint saját azonosító adataikat is.

Ne pánikoljanak, ugyanis azzal saját maguknak is ártanak, hiszen a fokozott stressz az immunrendszernek is árt, viszont maximális szolidaritással és empátiával kezeljék a helyzetet,

tegyenek meg mindent azért, hogy közvetlen környezetükben – család, munkahely, szomszédság – ne terjedjen el a vírus, segítsék ebben embertársaikat is, és szigorúan tartsák be a higiéniai szabályokat – tanácsolta Tar Gyöngyi a lakosságnak.

Vörös és sárga zónák

Mégsem minősítették át vörös zónává a román hatóságok a spanyol főváros, Madrid környékét, illetve Franciaország északkeleti részét, mint ahogyan az elhangzott a belügyminisztérium alárendeltségében működő központi katasztrófavédelmi bizottság vezetője, Raed Arafat belügyi államtitkár, illetve Nelu Tătaru egészségügyi államtitkár által megtartott szerdai bukaresti sajtótájékoztatón. A Digi24 azt közölte, hogy a Stratégiai Kommunikációs Bizottság pontosítása szerint

nem történt olyan döntés, amelynek értelmében Spanyolország, Franciaország, illetve Németország egyes területei bekerültek volna a vörös zónák közé.

Az Országos Népegészségügyi Igazgatóság március 10-én frissítette a koronavírus veszélye által érintett területek listáját, eszerint vörös zónának minősül – és az ott megfordult, Romániába érkező utasok esetében azonnali karantént von maga után – Kína Hupej tartománya, egész Olaszország, Dél-Korea Daegu nevű városa és Cheongdo nevű megyéje.

{K2}

A sárga zónák valamelyikéből hazatértek 14 napos lakhelyi elkülönítésre kerülnek, ezek közé tartozik – az említett tartományon kívül – Kína teljes területe, Irán, Dél-Korea felsorolt térségein kívül az ország teljes területe, valamint Németország Észak-Rajna-Vesztfália tartománya. Az Országos Népegészségügyi Igazgatóság ugyanakkor javasolja a koronavírusteszt elvégzését azok esetében, akik az elmúlt 14 napban Spanyolországban, Franciaországban vagy Németországban jártak és valamilyen légúti megbetegedés tüneteit hordozzák.

A Stratégiai Kommunikációs Bizottság szerint csütörtök délutánig 50 koronavírusos megbetegedést igazoltak Romániában, 1556-an vannak intézményesített karanténban, és 13 646-an lakhelyi elkülönítés alatt. A járványügyi előírások megszegése miatt csütörtökig huszonegy esetben indult bűnügyi kivizsgálás, hamis információk közlésének gyanúja miatt pedig két esetben. Csütörtök reggel nyolc órától járványmegelőzési intézkedésként lezárták a Románia és Szerbia közötti határátkelőket.

Mint ismert, szerdán világjárvánnyá nyilvánította a koronavírust az Egészségügyi Világszervezet (WHO).