Füves cigarettát szívott, vezetett, elkapták

Simon Virág 2020. március 10., 19:15

Igazoltatás céljából megállított a rendőrség egy 27 éves fiatalembert Marosvásárhelyen, mert az „furcsán” vezetett. A kedd délután történt ellenőrzés során kiderült, hogy a sofőr tudatmódosító szer hatása alatt volt. 

Egy buszmegállóba állította meg a rendőrség az autót és igazoltatta a sofőrt Fotó: Viorel Bercea

Mint a rendőrség sajtószóvivője, Emanuela Fărcaș elmondta, a Tudor lakótelepen, a város szélén, egy buszmegállóban állították meg a személygépkocsit, amelyben két fiatal ült. A gépkocsivezető az igazoltatás során is furcsán viselkedett, ezért

„bevetették” a drogteszt mérőműszert. Az perceken belül kimutatta, hogy a gépkocsivezető kannabiszt szívott.

A járműben ülő fiatal lánynál egy zacskóban egy zöld színű, növényi eredetű anyagot találtak, amit elkoboztak. A 27 éves sofőrt a kórházba kísérték, hogy vérmintát vegyenek tőle. A kivizsgálást folytatják, hogy kiderítsék pontosan, hogy mi is a fiataloknál talált zöld anyag. A gépkocsivezető ellen tudatmódosító szerek használata és azok hatása alatti vezetés miatt indítottak eljárást.

{A}