Az oltástörvény ellen készülnek tiltakozni

Simon Virág 2020. március 06., 15:59

Marosvásárhelyen és az ország több nagyvárosában is utcai tiltakozó megmozdulásokat szerveznek a hamarosan elfogadásra kerülő oltástörvény ellen. Aláírásokat is gyűjtenek, azt remélve, hogy hétfőig 15 ezren támogatják kezdeményezésüket.

Az ortodox-templomhoz várják az oltásellenes tüntetőket Marosvásárhelyen Fotó: Haáz Vince

A petíció kezdeményezői szerint sérti az emberi jogokat, ha valakit arra kényszerítenek, hogy magát vagy gyermekét beoltassa.

A védőoltások ellenzői úgy vélik, joguk van eldönteni, milyen módszerrel védekeznek a betegségek ellen, és semmiképp nem értenek egyet azzal, hogy olyan szereket adjanak be gyermekeiknek, amelyeknek súlyos mellékhatásaik is lehetnek.

{K1}

Véleményük szerint a hamarosan elfogadásra kerülő oltástörvény nagy büntetéseket helyez kilátásba, és ezzel arra kényszeríti az oltásellenes szülőket, hogy meggyőződésük ellenére beoltassák gyermekeiket.

Az online petíciót csütörtök délutánig 13 ezren írták alá országszerte.

A kezdeményezők azt szeretnék, hogy hétfőig, amikor előreláthatóan a képviselőház dönt a törvénytervezetről, 15 ezer aláírást gyűjtsenek össze. A védőoltások ellenzői az ország több városában tiltakozó megmozdulásokat is szerveznek március 7-ére.

Bukarest, Kolozsvár és Beszterce mellett Marosvásárhelyen is utcára vonulnak szombaton 13 órakor. A tiltakozókat ez utóbbi városban a nagy ortodox katedrális elé várják.

{A}

Mint azt korábban megírtuk, a védőoltásokról szóló törvényből kikerült az az előírás, mely szerint

a gyerekeket csak akkor vehetik fel az iskolába, ha az addigi összes kötelező védőoltást megkapták.

Eltörölték azt a passzust is, melynek értelmében a védőoltást elutasító vagy az immunizálást elhanyagoló szülő ellen gondatlanság miatt büntetőjogi eljárás indulhatott volna. De a tervezetben az áll, hogy

pénzbírságot kap az a szülő, aki elutasítja gyereke immunizálását és az egészségügyi szakhatóság által tartandó, védőoltásokról szóló tájékoztatókon sem jelenik meg.

Utóbbi ugyanis kötelező lesz az oltásellenes szülők számára. Ha ezt elmulasztják, 5000-től 10 ezer lejig terjedő bírságot kaphatnak, ami a gyakorlatban a minimális érték felét, azaz 2500 lejt jelent, amennyiben időben befizetik.