Fesztivállal búcsúznak a téltől Szovátán

Antal Erika 2020. február 27., 18:28

A tavalyihoz hasonlóan, idén is megszervezi a Szovátai Ifjúsági Szervezet a helyi önkormányzat támogatásával a Hófesztet, a havas-téli ünnepséget, amellyel tulajdonképpen a téltől búcsúznak kicsik és nagyok, sportkedvelők, vagy akiket csak a játék és móka vonz ki az eseményre.

Hogy ki meddig szándékszik ülni, az a jókedvtől és a meleg ruhától függ csak. Képünk illusztráció Fotó: Simon Virág

Az egynapos rendezvényt idén a szovátai sípályán szervezik, ahol még van hó, lehet sízni, szánkózni, működik a felvonó. Ahogy Kincses Sarolta, a Szovátai Ifjúsági Szervezet titkára, szervező érdeklődésünkre elmondta, a programot úgy állították össze, hogy a legkisebbektől a fiatalokon át a felnőttekig mindenki jól érezze magát, a jó hangulat érdekében még zenéről is gondoskodtak, DJ Edward fogja azt biztosítani.

{A}

Ahogy a szervezőktől megtudtuk, a délben kezdődő rendezvény nyolc kilométerre található helyszínére autóbusz szállítja a résztvevőket. A busz délelőtt 11-kor a Fekete Medve szálloda elől indul és délután 5-kor, vagy azután, az igényeknek megfelelően fordul vissza a fürdővárosba. Amennyiben szükséges, kétszer is fordul, hogy senki ne maradjon le az eseményről. Hogy ki meddig szándékszik ülni, az a jókedvtől és a meleg ruhától függ csak, hiszen a gazdag program mellett a szervezők zsíros kenyérrel és forró teával várnak mindenkit.

Gál Kriszta, a polgármesteri hivatal szóvivője elmondta, négyfős csapatokra számítanak a szervezők, akik arra kérik a csapattagokat, hogy a móka kedvééért öltözzenek érdekes maskarába. A program szerint lesz csapatos hóemberépítő verseny, hócsata, célbadobás hógolyóval, hóbanfutás, gyermek- és diákjátékok, szánkózás és sok más izgalmas, havas program tarkítja a szombati programot, amelyhez a szervezők szerint semmi egyéb nem kell, csak sál, sapka, nagykabát.