Történelmi továbbjutás küszöbén a Kolozsvári CFR

Horváth Bálint Ottó 2020. február 27., 11:45

Nehéz, de nem lehetetlen helyzetből várja a Kolozsvári CFR a csütörtök esti, FC Sevilla elleni idegenbeli visszavágót a labdarúgó Európa Liga tizenhatoddöntőjében. Dan Petrescu vezetőedző szerint csak egy újabb csodával tudják kiharcolni a továbbjutást.

Ciprian Deac szerint hazai pályán még erősebb lesz a Sevilla, és már az első perctől támadnak majd Fotó: Robert Ghement/EPA/Agerpres

A múlt heti, Kolozsváron megrendezett első mérkőzésen Dan Petrescu csapata bebizonyította, hogy képes felvenni a küzdelmet a jóval esélyesebb spanyol gárdával szemben. A CFR közel volt a bravúros győzelemhez, de a vendégek a hajrában kiegyenlítettek, az 1–1-es döntetlennel pedig kisebb előnyben vannak.

{K1}

A kolozsvári együttesnek így mindenképpen gólt kell szereznie a legendás Ramón Sánchez-Pizjuán Stadionban, ha reménykedni akar a továbbjutásban.

A visszavágót megelőző sajtótájékoztatón a Kolozsvári CFR vezetőedzője úgy nyilatkozott, kevés esélyük van, hiszen az 1–1-es eredményről folytatódó párharcban a Sevilla az egyértelmű favorit, és csak egy újabb csodával tudják kiharcolni a továbbjutást. Dan Petrescu viszont kihangsúlyozta,

nagy tapasztalattal rendelkező játékoskeretük van, több labdarúgó is a pályafutása vége felé közeledik, így a legjobbat akarják kihozni magukból az európai porondon.

A szakvezető elárulta, a tizenegyesrúgásokat is gyakorolják, mert ha eljutnak odáig, az azt jelenti, hogy szenzációs mérkőzést játszottak.

{A}

A kolozsváriak középpályása, Ciprian Deac rámutatott, történelmi továbbjutást szeretnének elérni, hiszen ez lenne a klub legnagyobb sikere, de realistának kell maradjanak, hiszen rangos ellenféllel találkoznak. Mint mondta, remélik, hogy

a visszavágón figyelmesebbek lesznek, és nem követik el azt a hibát, amit az első mérkőzésen a bekapott gólnál.

Hozzátette, hazai pályán erősebb lesz a Sevilla, és úgy véli, már az első perctől támadnak majd, így erre a legjobban fel kell készüljenek.

Az FC Sevilla és a Kolozsvári CFR összecsapása csütörtökön 22 órától kezdődik, a párharc győztese bejut a nyolcaddöntőbe. Amennyiben végrehajtja az újabb bravúrt, és búcsúztatja az ötszörös UEFA Kupa/Európa Liga-győztes spanyol nagyágyút,

a kolozsvári klub történelme legnagyobb sikerét érné el a második számú európai kupasorozatban.

Korábban még egyszer, 2013-ban szerepelt a tizenhatoddöntőben, akkor azonban alulmaradt egy másik nagy múltú klub, az olasz Interrel szemben.