Hamvazószerda: elkezdődik a nagyböjt

Molnár Melinda 2020. február 26., 08:33

Hamvazószerdán kezdődik a szent negyven napnak nevezett, húsvétot megelőző nagyböjti időszak, a lelki elmélyülés, a szeretet cselekedeteinek, valamint a keresztség előkészítésének, illetve az arról való megemlékezésnek a kiemelt időszaka.

„Emlékezz, ember, hogy porból lettél és porrá leszel.” Archív Fotó: Beliczay László

A töredelem liturgikus színe a lila. A nagyböjti szent időben a római katolikus templomokban keresztúti ájtatosságot tartanak, így emlékezve Krisztus szenvedésére. A héten a református gyülekezetek bűnbánati istentiszteleteken hangolódnak a böjtfő vasárnapi úrvacsoraosztásra.

A negyven a Szentírásban szent szám:

a választott nép negyven évig tartózkodott a pusztában, Mózes pedig ugyanennyi napig a Sínai-hegyen; Illés próféta negyven napig vándorolt a Hóreb hegyéig, Jónás negyvennapos böjtöt hirdetett Ninivének, és Jézus is negyven napig böjtölt.

Hamvazószerda a bűnbánat és vezeklés őskeresztény jeléről, a hamuról kapta nevét.

Régen ekkor kezdődött a hittanulók felkészítése a keresztségre és a hívek általános bűnbánati ideje. A hamvazószerda arra az ősi hagyományra vezethető vissza, hogy a hívők a vezeklés részeként hamut szórtak a fejükre.

A régi böjti gyakorlat a szent negyven nap idejére teljes hústilalmat írt elő. Ma a szigorú böjt nagyböjtben csak hamvazószerdán, illetve a húsvéti szent három nap alatt nagypénteken kötelező.

A hamvazás szentelményét a római katolikus templomokban szentmiséken szolgáltatják ki. Az előző év virágvasárnapján megszentelt barka hamujával a pap keresztet rajzol a hívek homlokára, miközben ezt mondja: „emlékezz, ember, hogy porból lettél és porrá leszel”.

{A}