Hargita megye: megszüntetik a pedagógusválasztást az előkészítősök beíratásakor

Széchely István 2020. február 24., 13:39

A Hargita Megyei Tanfelügyelőség még nem döntött az előkészítő osztályt kezdő gyerekek elosztási módjáról, amint azt Demeter Levente főtanfelügyelő elmondta, a hét első felében határoznak erről, miután megvitatták a procedúrát a tanfelügyelőkkel.

Képünk illusztráció Fotó: Barabás Ákos

Lényegében két lehetséges módszer jöhet szóba, az egyik az ABC-sorrendben történő elosztás, a másik a sorsolásos módszer – válaszolta kérdésünkre. A lényeg az, hangsúlyozta, hogy amint az a vonatkozó minisztériumi rendeletben is áll,

az előkészítő osztályok diákközösségének az összeállítása igazságos és átlátható módon történjen.

A korábbi gyakorlattal az volt a probléma, hogy minden szülő a legnépszerűbb pedagógus osztályába szerette volna beíratni gyerekét, „mindenki próbálkozott mindenfélével”. Ezek már korábban is törvényellenes praktikák voltak, „beiratkozni csak a minisztérium által megszabott periódusban lehet, előtte, azaz március 4-ike előtt semmiképp” – fogalmazott azzal kapcsolatban, hogy a szülők esetenként már évekkel gyerekük előkészítő osztályos kora előtt „beíratták” csemetéjüket a kedvelt pedagógusnál.

{K1}

Demeter Levente hangsúlyozta, a szülő minden esetben az iskolába, nem pedig az osztályba íratja be gyerekét, a vonatkozó szabályozás korábban is csak erre adott lehetőséget, az új szabályozás pedig ezt a módszertant szigorítja. „Ez a procedúra arról szól – és ez az újdonság –, hogy

nem a szülő dönti el, hogy a gyereke melyik tanítóhoz kerül, hanem ez megyei szinten elfogadott procedúra szerint történik majd”

– fogalmazott. Megjegyezte azonban, hogy a tanfelügyelőség által a napokban meghatározandó elosztási módszer csak azokat az iskolákat érinti, ahol több párhuzamos előkészítő osztály indul – és ilyen a megyében viszonylag kevés van –, hiszen ott, ahol csak egyre van szükség, nem kell elosztani a gyerekeket.

{A}