Esélyt sem adott ellenfelének a Sepsi-SIC

Sánta Imre 2020. február 23., 10:40

Megállíthatatlanul halad győzelemről győzelemre a Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC, amely a női kosárlabda-bajnokság középszakaszának 7. fordulójában a Kolozsvári U vendégeként aratott újabb nagyarányú sikert.

Folytatódik a sepsiszentgyörgyiek menetelése Fotó: Gábos Albin

A nemrég még a zöld-fehérek sorait erősítő Kilin Tünde révén a hazaiak szereztek vezetést, de a túloldalon azonnal érkezett a nagy formában játszó Givens-Tobin-Mandache hármas válasza, és négy perc elteltével a címvédő már tíz pontos előnyt dolgozott ki (4–14). Ekkor érkezett a kispadról Vucetic és Pasic, akik szintén elkapták a fonalat, és az első negyed végére megduplázták a korábbi pontkülönbséget (12–32).

A folytatásban majdnem minden hasonló forgatókönyv szerint alakult annyi különbséggel, hogy Zoran Mikes tanítványai a befejezéseknél pontatlanabbak voltak, de

ennek ellenére is magabiztosan irányították a játékot, és húsz percnyi játékidő után előnyük már behozhatatlanná vált (25–56).

{A}

Szünet után a címvédő kissé visszavett a ritmusból, és ezt igyekeztek kihasználni a kolozsváriak, akik különösen King eredményes játékának köszönhetően faragni tudtak hátrányukból, négy ponttal megnyerve a harmadik negyedet (49–76). Ez azonban túl kevésnek bizonyult, mert

az utolsó tíz percben a zöld-fehérek ismét rákapcsoltak, Vucetic pedig megszerezte a háromszékiek századik pontját is, a 61–103-as végeredményt pedig Rebecca Tobin állította be.

A lazításra azonban túl sok idejük nem marad a háromszékieknek, február 25-én, kedden 18 órakor egy elhalasztott mérkőzést pótolva a Szatmárnémeti VSK vendégeiként kell ismét pályára lépniük, négy nappal később pedig már hazai pályán fogadják a CSM Târgoviște együttesét.

Női kosárlabda Nemzeti Liga, középszakasz, 7. forduló:
Kolozsvári Universitatea–Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC 61–103 (12–32, 13–24, 24–10, 12–27).
Universitatea: King 14, Campbell 13, Kilin 11 (3x3), Uiuiu 7 (1x3), Fleșer 7 (1x3). Cserék: B. Fota 6 (1x3), D. Fota 3, Stoica, Bölöni, Neagu, Apostol. Edző: Iannis Kukos.
Sepsi-SIC: Givens 21 (1x3), Mandache 15 (1x3), Gödri-Părău 9, Orbán 6, Tobin 6. Cserék: Vucetic 20 (2x3), Pasic 13 (3x3), Demeter 7, Kovács 3 (1x3), Cătinean 2, Topuzovic 1, Mîrne-Nagy. Edző: Zoran Mikes.
Játékvezetők: Octavian Goina, Csiki Zsolt, Mircea Alexandru.