Nyomoz a rendőrség a székelyudvarhelyi tanácsosokat ért fenyegetések ügyében

Fülöp-Székely Botond 2020. február 21., 17:03

Feljelentés alapján nyomozás indult a székelyudvarhelyi önkormányzati képviselőket és köztisztviselőket ért fenyegetések kapcsán – ezt a rendőrség szóvivője erősítette meg érdeklődésünkre.

Zsarolási, fenyegetési és zaklatási ügyben is nyomoz a rendőrség az önkormányzati képviselőket és köztisztviselőket ért fenyegetések kapcsán Fotó: Erdély Bálint Előd

Biztonsági okokra hivatkozva nem kívánt portálunknak nyilatkozni Szarvas Zsuzsanna helyi képviselő (EMNP), aki a csütörtöki önkormányzati ülésen mondott le tisztségéről az őt, szüleit és élettársát ért névtelen fenyegetések miatt. Akkor azt mondta, hogy napközben és az esti órákban egyaránt kapott megfélemlítő üzeneteket az elmúlt időszakban és éppen az ülésen telt be a pohár.

{K1}

Hasonló helyzetben van Venczel Attila jegyző is, akinek elsősorban zsarolási és megfélemlítési céllal küldtek üzeneteket egy álnéven regisztrált Facebook-profilról. Mint mondta, politikai töltetűnek érezte ezeket az üzeneteket. Hangsúlyozta, jegyzői minőségében ő nem politikai szereplő, éppen ezért arra kéri az elkövetőt, hogy őt hagyja ki az ilyen jellegű csatározásokból. „Én nem veszem ezt komolyan, de nem is tudok meghatódni ettől, éppen ezért nem is tettem feljelentést az ügyben. Az ülésen is csak azért beszéltem róla, hogy mindenki lássa, nem csak őket fenyegetik. Én becsületesen végeztem eddig is a munkámat, s ezután is így teszek” – szögezte le.

{A}

Mike Levente tanácsos, aki szintén hasonló panasszal szólalt fel a csütörtöki ülésen, érdeklődésünkre elmondta, őt tavaly nyár óta zaklatják, álneveken sértegetik és próbálják megfélemlíteni a közösségi médiában. Az egyik legdühítőbbnek azt tartja, hogy az övéhez hasonló Facebook-profilt is készítettek és hihetőnek tűnő valótlanságokat terjesztettek a nevében. Szintén zavarónak tartja, hogy rendszeresen próbálják feltörni a közösségi médiás oldalát – nem mintha valami „nagy dolgot” találhatnának ott –,

olyan időszakok is voltak, amikor napi százszor is jelzett a telefonja, hogy valaki illetéktelenül próbál belépni a fiókjába.

Ügyvéddel ugyan konzultált az ügyben, de végül ő sem tett feljelentést a zaklatások miatt, nem akart egy hosszú, jogi procedúra részese lenni. Úgy véli, hogy a névtelen, vagy ismeretlen profilú barátkérések elutasításával, illetve letiltásával lehet elkerülni a hasonló gondok egy részét.

Gálfi Árpád polgármester is felszólalt csütörtökön Szarvas Zsuzsanna védelmében, mélyen elítélve a névtelenül fenyegetőzőket. Arra is kitért, hogy őt is érték hasonló sérelmek, de nem adja fel, és becsületesen fogja végezni a munkáját. Pénteken ugyan nem értük el telefonon az elöljárót, de a közösségi médiában megjelent közleménye szerint arra kér mindenkit, hogy összefogva ítéljék el és határolódjanak el az ilyen alvilági módszerekkel tevékenykedő személyektől. „Mondjunk közösen nemet minden aljasságra, minden törvénytelenségre, minden alattomos erőszakra vagy kényszerítő zsarolásra” – jelentette ki.

Megkeresésünkre Gheorghe Filip, a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta, a fenyegetés bűncselekménynek számít, így a rendőrségnek hivatalból is nyomozást kell indítania, ha tudomására jut egy hasonló eset. Ő arra bátorított mindenkit, hogy forduljanak a hatóságokhoz, ha ilyen jellegű bűncselekmény áldozataivá válnak. Mint mondta,

a székelyudvarhelyi ügyben feljelentés is történt, így fenyegetés, zaklatás és zsarolás gyanújával indítottak nyomozást.