Lemond tisztségéről a megfenyegetett udvarhelyi tanácsos

Fülöp-Székely Botond 2020. február 20., 18:40

A tervezetthez képest fele akkora összegből gazdálkodhat a polgármesteri hivatal rendezvényszervező osztálya a székelyudvarhelyi önkormányzati képviselők többségének csütörtöki szavazata alapján. Az ülés különfélékében Szarvas Zsuzsanna helyi képviselő bejelentette, számtalan fenyegetés érte a családját.

Egy bevásárlókosárnyi irattal érkezett Gálfi, Mike azonban nem vette át Fotó: Erdély Bálint Előd

Dokumentumokkal teli bevásárlókosárral érkezett a csütörtöki önkormányzati ülésre Gálfi Árpád polgármester, aki elmondta, eleget szeretne tenni Ketesdi Imre (MPP) és Mike Levente (MPP) képviselők kérésének, hogy rendelkezésükre bocsássa a hivatal ügyvédeknek és tanácsadóknak kifizetett összegekről szóló iratokat. Mike ezt túlzásnak érezte, hiszen a szerződésekkel és a kifizetési nyugtákkal is megelégedett volna, ezért nem vette át a dokumentumokat.

Mindenkit elsöpörtek

Az önkormányzati ülésen jól látszott, hogy az MPP-s képviselők többsége összefogott az RMDSZ-szel, így a költségvetés-módosításaikat könnyedén érvényre tudták juttatni.

Az egyik legnagyobb felháborodást az váltotta ki, hogy 1,6 millió lejről nagyjából a felére csökkentették a rendezvényszervezésre szánt összeget.

Fotó: Erdély Bálint Előd

Emiatt egyebek mellett 650 ezer lej helyett, csupán 200 ezer lejt költhet a városháza a városnapok megszervezésére, 63 ezer lej helyett pedig csak 15 ezer lejt a nőnapi rendezvényre. A hivatal munkatársai ennek eldöntése után szórólapokat osztottak ki, amelyen öntapadós matricával jelezték, hogy az RMDSZ-es tanácsosok és Mike szavazata miatt elmarad az Inspiráló Nők című eseményük, amelyre már szerződéseket is kötöttek.

Fotó: Erdély Bálint Előd

Mindemellett Arros Orsolya szövetségi képviselő lapunkban megjelent nyilatkozatának másolatát is odaadták a jelenlévőknek, amelyben a dicséri a sokszínű városi rendezvényeket.

Az is kiütötte a biztosítékot, hogy a Városi Sportklub költségvetését szintén a felére csökkentették, mintegy 500 ezer lejt vonva el.

Ez ellen Hajdó Csaba (EMNP) képviselő emelt szót, szerinte ellehetetlenítik a klub működését. Szavai azonban süket fülekre találtak. A város üzemeltetésére szánt 5,6 millió lejles anyagköltséget 1,4 millióval csökkentették. Ez többek szerint veszélybe sodorja egyes intézmények üzemeltetését.

{A}

Ketesdi Imre kérte, hogy 700 ezer lejt különítsenek el egy a műgyepes futballpálya közelében fekvő terület megvásárlására, ami a fedett uszoda helyszíne lehetne. Ez meg is történt. Az RMDSZ javaslatai is bekerültek a költségvetési tételek közé: 300 ezer lejt szántak a Székely Támadt-vár közeli területek megvásárlására, két darab 200 ezer lejes tételtől pedig számtalan utca felújítását remélik. Ez egyébként a szakemberek szerint semmire sem lesz elég. További 100 ezer lejt szavaztak meg a Szejkefürdőn tervezett fürdőkomplexum előtanulmányaira.

A képviselők többségének voksát nem kapta azonban meg az elképzelés, amely szerint 74 ezer lejt szántak volna egy Waldorf-iskola létrehozásának előtanulmányaira. Mindemellett a képviselők 1 millióról 1,4 millióra emelték a versenysportokra szánt összeget.

Fotó: Erdély Bálint Előd

Venczel Attila jegyző jelezte, hogy a törvény szerint meg kell indokolni a különböző módosításokat, ám ezek többsége az ülés idején nem történt meg.

Lemondott Szarvas Zsuzsanna

Az ülés napirendjeinek többsége adókedvezményekről és különböző szabályzatok aktualizálásáról szólt, ám annál megdöbbentőbb dolog történt a különfélékben.

Szarvas Zsuzsanna képviselő (EMNP) ugyanis bejelentette, hogy lemond a tisztségéről, mert üzenetekben fenyegették a családját. Éppen az ülés alatt telt be a pohár nála, éppen akkor is érték fenyegetések ismeretlenektől.

Szarvas Zsuzsannát megtörték az őt és családját ért fenyegetőzések Fotó: Erdély Bálint Előd

Mindemellett Venczel Attila és Gálfi Árpád és Mike is jelezte, hogy hasonló problémákkal küzd. Többen sajnálták, hogy ilyen dolgok történnek Székelyudvarhelyen, de azt javasolták Szarvas Zsuzsannának, hogy tartson ki. Ő erre már nem reagált.

Szintén a különfélékben jelezte Derzsi László, az RMDSZ frakcióvezetője, hogy pártjuk egyik szenátora tárgyalt a székelyudvarhelyi terelőút megvalósítása ügyében és a közeljövőben lesz lehetőség konkrétumokról beszélni.