Megindokolták, hogy miért nem találták bűnösnek Markó Attilát az egyik restitúciós perben

Székelyhon 2020. február 20., 12:48

Visszaszolgáltatási ügyben mentették fel jogerősen Markó Attilát tavaly októberben, ennek a döntésnek az indoklását tette közzé a legfelsőbb bíróság – számolt be Facebook-oldalán az az érintett, volt RMDSZ-es parlamenti képviselő, a restítúciós bizottság egykori tagja.

Markó Attila. Megindokolta a bíróság, hogy miért mentette fel. Archív Fotó: Pinti Attila

Mint írja: immár sorozatban másodszor helyesen és nyilvánvalóan megállapította (a bíróság, szerk. megj.), hogy szó sem lehet bűncselekményről, hiszen

a kártérítések jóváhagyása nem jelentheti azt, hogy a bizottság tagjai szakmai szempontból felülbírálhatják a hivatásos szakértők megállapításait.

Ugyanakkor szintén helyesen és nyilvánvalóan elítéli azokat, akik csúszópénzt fogadtak el. A még mindig alapfokon lévő másik két ügyben sem születhet más döntés – feltéve, hogy az igazságszolgáltatás jól végzi a dolgát – adott hangot reményének Markó Attila.

Mint arról beszámoltunk, a korrupcióellenes ügyészség (DNA) szerint

az ügy 12 vádlottja – köztük a kártérítési bizottság nyolc tagja – csaknem 85 millió eurós kárt okozott a román államnak azáltal, hogy a piaci értéknél nagyobb kártérítést ítélt meg a kommunizmus idején államosított ingatlanokért.

A legfelsőbb bíróság csak a kártérítési bizottság volt alelnökét és egy ingatlanbecsüst találta bűnösnek, az ügy többi, első fokon elmarasztalt vádlottját felmentette.

{K1}

Miután az RMDSZ politikusa ellen a kártérítési bizottság kollektív felelősségének elve alapján további restitúciós ügyekben is vádat emeltek, Markó Attila 2015-ben bejelentette: Magyarországon keres menedéket, mert nem bízik már a román igazságszolgáltatásban. Az ítéletet távollétében hozták meg, Románia korábban nemzetközi körözést adott ki ellene.