Erőnlét és kitartás: első helyezéssel tért haza az oklándi elhelyezőközpont csapata

Molnár Melinda 2020. február 16., 18:51

A magyarországi Salgóbányán tartott, 20. Téli Nemzetközi Ifjúsági- és Diáksport találkozón, a Medves-kupa nevű megmérettetésen 13 csapat közül összesített első helyezést ért el az oklándi elhelyezőközpont négytagú csapata. Hatalmas élmény volt a 13–15 éveseknek a részvétel.

Fotó: Cseke Rozália

A szép hagyományokkal jeleskedő találkozón eddig tizenegy alkalommal vett részt az oklándi elhelyezőközpont csapata, amelyet a Fogyatékosok Országos Diák-, Verseny- és Szabadidősport Szövetsége, a FLÓRA Egyesület és az Illyés DFE minden év februárjában rendez meg – mondta el kérdésünkre Mihálykó Levente nevelő, az oklándi csapat edzője. A speciális nevelési igényű gyermekek sportteljesítményét, kitartását ösztönző sporttalálkozó nagy vonzóerejű intézményük sportkedvelői körében, és az előző évek jó eredményei is ösztönözték őket. „Fejben nagyon összerakták” a versenyszámokat, igazán meg akarták nyerni, és sikerült nekik. Minden nap készültek, kitartóan edzettek – osztotta meg a csapat vezetője.

{A}

Erőnlétüknek, kitartásuknak köszönhető, hogy olyan versenyszámban sem maradt el a teljesítményük, mint az ergométeres evezés, aminek a gyakorlására itthon nincs lehetőségük. A fociban viszont első helyezést értek el, hasonlóképpen a négy-négy fővel zajló, 5 km távú váltófutásban is, rönkcipelésben pedig második lett a csapat.

Fotó: Laub Miklós

A találkozó nem csupán a speciális nevelési igényű gyermekek edzettségének, ügyességének és kitartásának a próbája. A tehetséggondozás mellett a szervezők célja, hogy a tanulásban akadályoztatott gyermekek élményeket és barátokat szerezzenek. Ezt szolgálta idén is a gyönyörű természeti környezetben a játékos, mozgással teli, együtt töltött három hétvégi nap Salgóbányán.