Régi, mély gyökerű az ócfalvi–fényeslitkei testvérkapcsolat
Isten girbegurba sorokkal is tud egyenesen írni – érzik ezt az ócfalvi-miklósfalvi, illetve a fényeslitkei református gyülekezetek. Ki hitte volna 2004. december 5-én, hogy ma élő kapcsolatban lesznek egymással azok, akik még a térképen is nehezen találták volna meg helységeik neveit?
Jó nekünk itt lenni – mondta el örömmel vasárnap, az imahetet záró istentisztelet végén Bezzegh Gábor fényeslitkei református lelkipásztor az ócfalvi gyülekezeti teremben. Ugyanakkor jelezte a fiatalok, illetve a felnőttek felé a nyári és őszi fényeslitkei találkozásaik időpontját. A mostani búcsúzkodás hosszasan eltartott, minden istentiszteleti résztvevőnek volt pár jó szava a lelkészhez és szintén lelkész feleségéhez – értékeltek, tervezgettek, bátorították egymást.
{A}
A kezdetekről Barabási Domokos helyi lelkipásztort kérdeztük. Azon a sok lelki bánatot okozó december 5-én Fényeslitkén szolgált. A kudarcos népszavazás nemhogy eltérítette, egymáshoz kapcsolta a két gyülekezetet és a lelkészcsaládokat. Azóta nem telik el úgy év, hogy ne látogatnák meg egymást. Közben pedig felnőtt egy nemzedék, akiknek már az a természetes, hogy testvériségük fizikai határok feletti. Hogy ez irigylésre méltó-e? El kell indulni egymás felé – vallja Bezzegh Gábor. És hirdeti is: a bibliai értelmű széles és keskeny út mai világunkban nincs egymástól elkülönítve.
Hasonlóképpen, mint Pál apostol idejében, a népnek „cirkusz és kenyér” jár. A kérdés az, hogy Isten népének van-e mondanivalója az élet kritikus időszakaiban? Meg kell szólalni! És meg kell élni mélységében azt is, hogy „elvész minden remény, életünk hajója hánykolódik a viharban”. Ha nincs vihar, nem derül ki, hogy létmódunknak van-e hitalapja – húzta alá az igehirdető. Az élet több mint egy, a habokban hánykolódó lélekvesztő. A keresztényeknek ígéretük van az örök életre, Istennek terve van velünk, és eljuttat a célba.
A hit mellett legyen józan esze is az embernek – mutatott rá a lelkész. Az Édentől kezdve, az Ószövetségtől napjainkig nem vagyunk biztonságban a bármikor marni kész „kígyótól”. Jézus meg tud őrizni tőle, csak fel kell néznünk rá. Győzni viszont csak harcok közepette lehet. Ismernünk kell az Élet Urát, közösségben lennünk Vele. Ne szégyelljük az imádságot, hiszen szükségünk van a biztatásra. A stabil hit biztonságot ad, ha bízunk Isten szavában: amennyiben életünk hajója tönkre is megy, mi meg fogunk érkezni oda, ahová meghívásunk szól.
És a krisztusi jó ügy érdekében meg is kell szólalni! Nem az emberségesség juttat üdvösségre, hanem a küldetés: az örömhírt el kell vinni, Igével és cselekedetekkel. Isten akarata minden külső körülmény ellenére beteljesedik. Ennek bizonysága és tanúságtevő üzenete az ócfalvi-fényeslitkei testvérkapcsolat is.